szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ellopták egy bécsi páncélszekrényből Ferenc József császár 22 levelét.

Egy magánygyűjtő őrizte az értékes történelmi ereklyét villájában - erősítette meg a lopás hírét Mario Hejl, az osztrák bűnügyi hatóság illetékese csütörtökön a Kurier című lapnak.

A szóvivő szerint ékszert és értékes tárgyakat is elvittek a trezorból még októberben, így a lopás valószínűleg nem célirányos volt.

A lap szerint a levelek értéke több ezer euró. Ferenc József Katharina Schratt színésznőnek és Ferenc Ferdinánd koronahercegnek címezte a leveleket.

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés