szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Letartóztatással fenyegeti a rendőrség a hógolyózókat Durham brit grófságban és nem csak akkor, ha olyan embereket dobálnak meg, akik nem akarnak játszani. Bilincs kattanhat azok kezén is, akik pusztán egy útra hajítanak egy hógolyót, vagy házat, autót dobnak meg.

A jogalap: társadalomellenes viselkedés. A durhami rendőrség a Facebook internetes közösségi portálon tette közzé fenyegetését, főként azért a világhálón, mert azok leggyakoribb használóit, az ifjabb nemzedéket célozza meg hógolyószigorával. 

Durhamban van hó, a héten eddig már kétszer is hullott, de még senkit sem tartóztattak le hógolyózásért. A rendőrség szóvivője közölte, hogy a büntetés kiszabásakor figyelembe veszik a hógolyózás komolyságát, az életkort, a dobáló erkölcsi múltját.

A felhívást jó páran viccnek vlték, sokan pedig erős túlzásnak. A felnőttek közül volt, aki megjegyezte, hogy gyerekkorában mindenki hógolyózik. Ugyanakkor akad a szigornak néhány helyeslője is, bár csupán 34 "kedvelést" kapott a fenyegetés - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt