szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fiatal párokat vár Badacsonyba a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, hogy a Rózsakő-legenda alapján ott jegyezzék el egymást, és vendégeikkel koccintsanak az erre az alkalomra készített eljegyzési borral. Péntekig lehet még jelentkezni.

A Kisfaludy-ház felett található egy hatalmas lapos bazaltkő, amelyet a helyiek Rózsakőként emlegetnek. Valamikor régen gurulhatott le a hegy oldaláról, nevét Szegedy Rózáról kapta, aki szerelmével, Kisfaludy Sándorral üldögélt ott. Ebből született a legenda, amely szerint "hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek, összeházasodnak. De az is elég, ha a leány ül a kőre, háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni" – emlékeztetett Vizkelety Dóra, a badacsonyi Tourinform iroda vezetője.

Az ingyenes eseményt 2008 óta rendezi meg Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület: tavalyelőtt 33, tavaly 9 pár vett részt rajta, idén eddig négyen jelentkeztek az eljegyzésre.

A szerelmespárok vasárnap délelőtt lovas kocsikkal elindulnak a Rózsakőhöz, hogy ott eljegyezzék egymást. Minden jegyespár egy palack eljegyzési bort kap ajándékba, amelyet májusban a Badacsonyi Borvidék Kéknyelű Borversenyén választanak ki.

Vasárnap 11-kor a jegyespárokat a bazalttemplomnál köszöntik Badacsonytomajon. A helyi plébános áldása után pünkösdi menet indul lovas kocsikkal, útközben a pünkösdöt köszönti énekkel, tánccal a Badacsonytördemic Táncegyüttes. A kijelölt megállóknál borral, finomságokkal kínálják a párokat és vendégeiket. A rendezvény alatt lakodalmi játékokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A romantikus eljegyzésre a szerelmesek kövénél, a Rózsakőnél 13 órakor lesz.

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Nagyon megy a luxus Közép-Ázsiában, Azerbajdzsánban nyitotta meg legnagyobb szalonját a Bugatti

Nagyon megy a luxus Közép-Ázsiában, Azerbajdzsánban nyitotta meg legnagyobb szalonját a Bugatti