szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Unique énekesnője második gyermekét várja. Völgyesi Gabi és párja, Ádám másfél éves kisfiuk mellé tudatosan terveztek kistestvért – írja a Blikk.

"Éppen ma mutatta meg magát, ezúttal is kisfiút várunk, amit én már egy ideje sejtettem" – árulta el a Blikknek Gabi, aki teljesen másképp éli meg ezt a terhességét, mint Martinnal.

"Az első három hónap elég nehéz volt, és nem csupán a folyamatos émelygések miatt. A fáradékonyságot viseltem nagyon nehezen. Mivel Martin érkezésekor császármetszést hajtottak végre, Ádám egy üvegfalon keresztül nézte végig a szülést, valószínűleg ezúttal is így lesz" – mondta Gabi, akiről köztudott, hogy a zenekar mellett jogászként is tevékenykedik.

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi