szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A bíróság nem engedte haza az UFO együttes tagját, az énekest eltiltották a sajtótól, és egyelőre a kerítés ügyében sem hallgatták ki. Az ügyészség szerint szépségversenyzőt is kiközvetített prostituáltnak – írja a Bors.

"Nem nyilatkozhatok" – írta a pólójára apró nejlondarabokból az UFO együttes egykori frontembere, V. Zsolt, aki másfél éve ül előzetes letartóztatásban lányok futtatása miatt. A volt zenész ügyében tegnap tartották az első tárgyalási napot – írja a Bors.

Zsolt egy reklámtáskában a személyes holmijait is magával hozta, hiszen arra készült, hogy házi őrizetbe kerül. Kamerát és fényképezőt a tárgyalásra a bíró nem engedett be, noha nyílt tárgyalás volt. UFO Zsolt ügyvédje a lapnak azt mondta: hiába kérvényezték, ­ügy­fe­le nem tehetett minden részletet feltáró vallomást szóban, s nem nyilatkozhat a sajtónak. "Pedig szeretne. A bűnösségét tagadja. Egy hosszú, a prostitúcióval, a média világával és a jelen üggyel kapcsolatos részletes vallomásra készül" – mondta Szigeti Szabolcs.

Az ügyészség elmondása szerint egyébként az általa prostituáltnak kiközvetített lányoktól általában 2,5 milliót kért kölcsön üzleti célra UFO Zsolt – a jutalékain felül. Ezeket a pénzeket azonban nem, vagy csak részben adta vissza nekik. A tárgyaláson felsorolt lányok között akad olyan is, aki a közelmúltban megnyert egy kisebb szépségversenyt – írja a lap.

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta