szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A megszokott Sebestyén Balázs helyett Istenes Bence vezetheti a Való Világ új évadát – írja a Blikk.

A jövőre induló Való Világ 6 vezetését is Istenes Bence vezeti majd Liluval közösen – írja a Blikk, amely szerint ezzel a fiatal műsorvezető az utolsó esélyt is elvenné Sebestyén Balázs elől, hogy egyhamar képernyőre kerülhessen, hiszen az egykor ugyancsak foglalkoztatott Balázsnak jelenleg nincs egyetlen műsora sem.

Kézenfekvő lett volna, hogy Balázs vezesse majd az új valóságshow-t, hiszen ő volt a VV4 és a VV5 műsorvezetője is, de a csatorna, úgy tűnik, végül az X-faktorban már megszokott Istenes Bence–Lilu páros mellett döntött.

"Egyelőre nem kértek fel a vezetésére, de szívesen vállalnám" – mondta a Blikknek Istenes. "Persze a ValóVilág olyan műfaj, ahol napi szinten kell bizonyítani, ami már sokkal komolyabb kihívás egy műsorvezetőnek. De természetesen örülnék, ha engem kérnének fel' – tette hozzá.

Az RTL Klub sajtóosztályá sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták az értesülést, azt közölték, hogy a műsorvezetők személyéről később döntenek.

Sebestyén Balázs nem reagált a lap megkeresésére. A műsorvezető legutóbbi műsorát, a Vundersőn és zuperszexit egyébként a folyamatosan csökkenő nézettsége miatt néhány hét után levették a műsorról.

2030-ig meghosszabbította Marco Rossi szerződését az MLSZ

2030-ig meghosszabbította Marco Rossi szerződését az MLSZ

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó