szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tesztek szerint a világűrben is jól vizsgázna a kanadaiak gekkószerű robotja, vagyis talán helyettesíthetné majd az emberi munkát az űrhajók veszélyes, külső javításainál – jelentette be az Európai Űrügynökség.

Kanadai kutatók a tükörsima falakon gond nélkül felmászó gekkó mintájára fejlesztették ki az apró robotot 2011-ben.

A körülbelül 240 grammos gép szívókorongok, mágnesek vagy ragasztó nélkül rögzül a sima felületekre, titkának nyitja pedig a gekkótalp szerkezetét utánozó lemezek, amelyeket mikroszkopikus nagyságú szőrök borítanak.

A kis robot jól példázza, hogyan utánozza a technológia a természet kínálta megoldásokat – magyarázta Michael Henry, a gépet kifejlesztő kanadai Simon Fraser Egyetem kutatója.

A hollandiai Noordwijkben található laboratórium légüres térben, szélsőséges hőmérsékleteken végzett tesztjét a robot kiállta: tökéletesen működött a világűrre jellemző körülmények között.

A kísérlet sikere azt jelenti, hogy egyszer talán az űrben is használható lesz a kis gép – vélte Laurent Pambaguian, az Európai Űrügynökség tudományos munkatársa.

Az Abigaille névre keresztelt robot utódai a jövőben megkímélhetik az űrhajósokat a veszélyes űrsétáktól, amelyek azért szükségesek, hogy a sürgős javításokat elvégezhessék a meghibásodott űrhajókon.

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Így lesz 30%-kal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle

Így lesz 30%-kal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle