szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem tudta felállítani a csoportos szabadeső ejtőernyőzés világrekordját az a több mint kétszáz tagú csapat, amelynek az elmúlt héten korábbi kísérlete közben szörnyethalt egy tagja.

A World Team az amerikai Arizona államban lévő Eloyban 221 szabadeső ejtőernyőssel készült duplaformációt alkotni, két szabadesőnek azonban nem sikerült összekapcsolódnia a többiekkel pénteken – mondta a csapat szóvivője, Gulcin Gilbert.

Az első rekordkísérleten, még csütörtökön a földnek csapódott és meghalt a berlini Diana Paris, akinek a főernyője túl későn nyílt ki a biztonságos földet éréshez, és túl korán ahhoz, hogy működésbe hozza a tartalékernyőt. Diana Paris gyakorlott ejtőernyős volt, 1500 ugrást hajtott már végre.

A szervezők úgy döntöttek, hogy halott társuk helyét nem töltik be, inkább a helyét üresen hagyva, "foghíjasan", 221 fővel kísérlik meg felállítani a rekordot.

Tűz volt, majd leszakadt a lépcső egy nyolcadik kerületi lakásban

Tűz volt, majd leszakadt a lépcső egy nyolcadik kerületi lakásban

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét

Rogán levétele a szankciós listáról: de vajon mit kérhetett Trump cserébe?

Rogán levétele a szankciós listáról: de vajon mit kérhetett Trump cserébe?

Csehország teljesen levált az orosz olajról

Csehország teljesen levált az orosz olajról