Megvan az első holdra szállást megörökítő kamera

Több mint 45 évvel az Apollo-11 holdra szállása után kiállították Washingtonban az űrhajósok által hazahozott ajándékokat, köztük a landolást megörökítő kamerát.

  • MTI MTI
Megvan az első holdra szállást megörökítő kamera

Ember a Holdon

1969. július 20-án az amerikai Apollo-program legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin elsőként lépett a Holdra. Fél évszázad elteltével újra kiújult a verseny a Hold meghódításáért, de ezúttal már nagyobb a tét. Cikksorozatunkban áttekintjük a Hold-kutatás 50 éves történelmét és felvázoljuk az égitest kolonizálásának lehetséges forgatókönyveit.

Az értékes tárgyakat a 2012-ben elhunyt Neil Armstrong özvegye találta meg egy vászontáskában egy szekrény kitakarítása közben. A váratlan leletről 2013 júniusában tájékoztatta a washingtoni National Air and Space Museumot, ahol a napokban nyílt meg az emléktárgyakat bemutató időszaki kiállítás.

A tárgyak között található az a 16 mm-es kamera, amely felvételt készített az űrhajósokat a Hold körüli pályáról az égitest felszínére szállító holdkomp leereszkedéséről, majd Neil Armstrong első lépéseiről a Hold felszínén.

A film kivétele után a kamerát elvileg holdkompon kellett volna hagyni, amelyet az űrhajósok visszaszállítása után lecsatoltak az űrhajóról, de Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins úgy döntött, hogy magukkal visznek néhány emléket, köztük a felvevőkészüléket.

Régi gyakorlat ez az űrhajósok körében, amelyet nemrég törvényileg is engedélyeztek – magyarázta Allan Needell, a National Air and Space Museum kurátora.

A táska más felszereléseket is rejtett, például egy hevedert, amelyet Armstrong pihenés közben használt lábai felfüggesztésére.

A legendás űrhajós családja egyelőre kölcsönadta az anyagot a múzeumnak, de ígéretet tett arra, hogy később oda is adományozza azt.