szerző:
hvg.hu

Holtan találták egy Los Angeles-i házban helyi idő szerint hétfő éjszaka Jim Carrey barátnőjét – jelentette több bulvárlap, köztük a brit The Sun és az amerikai TMZ celebportál.

Cathriona White 2012 óta randizgatott a színésszel, akivel állítólag pár napja szakítottak. A nő 28 éves volt, sminkesként dolgozott. Halála előtt a közösségi médiában, köztük a Twitteren furcsa üzenetet hagyott, amelyben jelezte, hogy törli a fiókját.

Állítólag Carrey-nek is hagyott búcsúüzenetet, amelyben hivatkozott csütörtöki szakításukra.

Jim Carrey és Cathriona White 2012 végén jelent meg először nyilvánosan, bár állítólag hónapok óta randiztak már. Az idén 53 éves színész 2013 márciusban azt nyilatkozta, hogy találkozott ugyan egy ír lánnyal, de azóta nem látták egymást. Egyébként aranyos – mondta akkor róla.

Idén májusban aztán kéz a kézben látták a párt New Yorkban – írja a The Sun.

A TMZ.com szerint Cathriona White holttestet mellett tablettákat találtak, valószínűleg gyógyszer-túladagolásban halt meg.

Jim Carrey közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy mélységesen lesújtotta és elszomorította volt barátnőjének halála, amelynek híre villámcsapásként érte. "Ő egy igazán kedves és kényes ír virágszál volt, túlságosan érzékeny ehhez a földhöz. Őneki csak az volt fontos, hogy szeressen és szeressék" – fogalmazott.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Nagy darabokban hullik a vakolat egy pécsi iskoláról

Nagy darabokban hullik a vakolat egy pécsi iskoláról

Tudja, mennyibe kerül a műhús? Talán meglepődik majd

Tudja, mennyibe kerül a műhús? Talán meglepődik majd

Sztrájkolnak a légiirányítók, késhetnek a gépek

Sztrájkolnak a légiirányítók, késhetnek a gépek

Meghosszabbítaná az ügyészség a terrorizmussal gyanúsított szír férfi letartóztatását

Meghosszabbítaná az ügyészség a terrorizmussal gyanúsított szír férfi letartóztatását

Már a hét évre megítélt uniós források harmadát lehívtuk

Már a hét évre megítélt uniós források harmadát lehívtuk

Szokatlan kéréssel fordultak a Bosszúállók rendezői a rajongókhoz

Szokatlan kéréssel fordultak a Bosszúállók rendezői a rajongókhoz