Válogatott szinten a nyolcvanas évek közepének magyar válogatottját, melyet Mezey György irányított és a hazai futball eddig utolsónak mondott nagy generációja alkotott, még a nemzetközi sajtó is az 1986-os világbajnokság egyik esélyesének tartotta.

A tornát megelőző két évben valóban sikert sikerre halmozott a csapat, többek között idegenben győzte le Hollandiát (2-1-re) a selejtezőkön, ez pedig kulcsfontosságú eredménynek bizonyult.

Mexikóban aztán jött az arculcsapás: Irapuatóban, az első csoportmérkőzés 5. percében már 2-0-ra vezettek ellenünk a szovjetek, a vége pedig sima 6-0-lett. A zakó után még voltak reménykedők, de a franciáktól elszenvedett újabb vereség mindenkiben tudatosította, hogy egyáltalán nem vagyunk esélyesek a világbajnokságon. 

                                  IRAPUATO, 1986, SZOVJETÚNIÓ - MAGYARORSZÁG 6-0

A hazai labdarúgás a nemzetközi futballforradalomtól való távolmaradásával, azaz az ezt követő években kezdte meg igazi mélyrepülését. Ennek az lett az eredménye, hogy kétévente konstatálhattuk: az aktuális világbajnokság vagy Európa-bajnokság ismét nélkülünk zajlik le.

Apró reményfoltok azért így is akadtak, vékony szalmaszálak, melyekbe a szurkolók belekapaszkodhattak. Ilyen volt az 1998-es világbajnokság selejtezősorozatának vége, amikor a Csank János vezette magyar válogatott Finnországban (egy 91. perces öngóllal) elért 1-1-es döntetlen azt jelentette, hogy hazánk legjobbjai pótselejtezőt vívhatnak a kijutásért.

                                   HELSINKI, 1997, FINNORSZÁG - MAGYARORSZÁG 1-1

Mindenki reménykedett, fogadkozott, buzgón elemzett, de rövid időn belül kiderült, hogy minden hiábavaló volt. A Jugoszláviától elszenvedett, megalázó hazai 1-7 (ekkor terjedt el, hogy a jugoszlávok „egy hétre” jöttek hazánkba) és a belgrádi 5-0 újra a porba taszította az itthoni labdarúgást. Nem csoda, hogy az elkövetkezendő években a már így is csökkenő nézőszám tovább apadt, és már a válogatott meccsekre is csak pár ezren voltak kíváncsiak.

                                  BUDAPEST, 1997, MAGYARORSZÁG - JUGOSZLÁVIA 1-7

Kisebb-nagyobb pofonokat szinte minden évben kaptunk, más kérdés, hogy ezt már egyáltalán nem így kellett volna megélnünk, sokkal inkább a futballvalóság érvényesült. Egyedül egy vereség borzolta fel igazán a kedélyeket: a 2006-os, Máltaiak ellen elszenvedett 2-1-es vereség azért már sok volt a szurkolók számára is.

                                       TA' QALI, 2006, MÁLTA - MAGYARORSZÁG 2-1

A hazai drukkerek és a média a jelek szerint hasonlóan kezeli a mostani két, valóban kulcsfontosságú világbajnoki selejtezőt, Svédország és Portugália ellen. A mentalitás nem sokat változott, így várhatóan megint óriási csalódás és puffogás várható majd, ha az egyébként az utóbbi időben egyre szebben és fegyelmezettebben játszó magyar válogatott mégsem jut ki a dél-afrikai világbajnokságra.

Klubszinten is szerényebb eredmények jellemezték az egyre inkább lemaradó magyar focit. Az egyik legszembetűnőbb különbség a szurkolói attitűd szempontjából, hogy a drukkerek nem támasztottak túlzott elvárásokat kedvenc csapatuk felé, akkor is szurkoltak a csapatnak, ha az nagyobb vereséget szenvedett.

Komoly siker volt a Videoton 1985-os UEFA Kupa-menetelése, amikor az egyik legnagyobb skalpként, hosszabbítás és tizenegyes párbaj után búcsúztatta a Manchester United gárdáját. Miután az elődöntőben a jugoszláv Zseljeznicar csapatát is legyőzte, döntőt játszhatott a Real Madriddal. Bár a kettős finálét elvesztette, a Santiago Bernabéu Stadionban kiharcolt 1-0-s győzelem a mai napig igazi unikumnak számít.

             SÓSTÓI STADION, 1985, VIDEOTON - MANCHESTER UNITED - TIZENEGYESEKKEL 5-4

                             SANTIAGO BERNABÉU, 1985, REAL MADRID - VIDEOTON 0-1

Tíz esztendő múlva a Ferencváros bravúrjának örülhettünk és kezdhettünk el reménykedni. A belga Anderlecht idegenbeli, 1-0-ás legyőzésével és a hazai 1-1-gyel ugyanis a Fradi első magyar csapatként feliratkozott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Nem túlzás azt mondani, hogy az egész ország fellelkesült, és még azok a drukkerek is várakozva nézték a meccseket, akik nem a zöld-fehéreknek szurkoltak.

                                  BRÜSSZEL, 1995, ANDERLECHT - FERENCVÁROS 0-1

A csoda pedig nem ért véget 1995 augusztusában az Üllői úton. Az első csoportmeccsen a Fradi Zürichben 3-0-lal fektette két vállra a svájci Grasshopperst, óriás meglepetést okozva mind hazai, mind nemzetközi futballberkekben. Bár a hihetetlen diadalt két csúfos vereség követte (1-5 itthon az Ajax Amsterdam, és 6-1 kint a Real Madrid ellen), spanyolok ellen elért hazai 1-1 mindenkit kárpótolt.

                                 ZÜRICH, 1995, GRASSHOPPERS - FERENCVÁROS 0-3

                                 BUDAPEST, 1995, FERENCVÁROS - REAL MADRID 1-1

Titkon mindenki remélte, hogy a magyar foci szériája nem fejeződik be, mégis tizennégy évet kellett várni az újabb sikerre. A Debrecen 2009-es Levszki Szófia elleni kettős győzelme és a BL főtáblájára való kijutás egy hosszú, nemzetközi szinten tulajdonképpen sikertelen szakasznak vetett véget. Ugyanúgy, mint 1995-ben, most is mindenki bízik a jó folytatásban.