A szilveszterkor hetvenéves Sir Alex Ferguson korszakokat átívelő, közel négy évtizede tartó edzői karrierje során rengeteget látott már, még akkor is, ha tevékenysége csupán pár csapat kispadjára korlátozódott. 25 éve irányítja a világ egyik legnagyobb klubját, az angol Manchester Unitedet, de előtte a skót St. Mirrennel és az Aberdeennel is fantasztikus sikereket ért el, utóbbival európai szinten is (KEK-győzelem 1983-ban).

Az 1986-as érkezése óta eltelt negyed évszázad alatt sok minden megváltozott az Old Traffordon, a skót mester azonban mindig tudott alkalmazkodni az új helyzethez, az új követelményekhez. Kezdődött azzal, hogy a kilencvenes évek elején bátran és kitűnő érzékkel nyúlt az utánpótláshoz, mondván, ha egyszer már létrehoztuk azt az akadémiát, akkor használjuk. Az eredmény: a fiatalokból (Beckham, Giggs, Scholes) világsztárokat faragott, a kiégett Liverpool egyeduralmát pedig letörte.

Az 1995-ös Bosman-szabály miatt felborult piaci helyzet, de az Angliára rátörő „külföldiek forradalma” sem fogott ki rajta: a francia Eric Cantonától a portugál Cristiano Ronaldóig meghatározó játékosokat hozott a klubhoz, épített be a csapatba, tett kulcsjátékossá. Ma sem szórja a pénzt ész nélkül, miközben más mamutkluboknál ez szinte alapkövetelmény. Ugyanakkor azzal sem lehet vádolni, hogy az üzleti alapokra helyezett futball elszáguldott volna mellette, ő pedig nem tudta követni.

Sir Alex Ferguson, mögötte a csapata

AP

Egyedül az igaz, hogy eddig nem nagyon igazolt sztárokat hatalmas pénzekért, óvatosságát pedig csak fokozta, hogy ha mégis, akkor több alkalommal mellényúlt. Csak két példa, Juan Sebastian Verón (2001, 28,1 millió font) és Dimitar Berbatov (2008, 30,75 millió font), akik vitán felül ügyes srácok voltak és azok ma is, de pénzügyi szempontból egyikük sem tekinthető bombaüzletnek, mert teljesítményük nem állt arányban az értük adott pénzzel.

Jelenleg is csak egyetlen sztár van az együttesben, Wayne Rooney. Fergusonnak különösen jó, szinte ösztönös érzéke van a fiatal tehetségek kiszimatolásához, és jó két évtizede inkább erre alapozza a stratégiáját. Egy példa ide is: Javier Hernández megszerzése 2009-ben, akiért úgy adott 10 millió fontot a Guadalajarának, hogy egyszer sem látta élőben játszani. Chicharito annyira bevált, hogy első szezonjában 45 meccsen húsz gólt szerzett.

Ferguson felfogását jól példázza, hogy most, mikor a MU sosem látott krízisben szenved a középpályán, az egyértelmű lehetőségek ellenére sem igazolt le senkit, se nyáron, se télen. Mondjuk az üzletre nyitott Internazionalétől az üzletre nem kevésbé nyitott Wesley Sneijdert 35 millióért. Inkább visszahívta a 37 éves Paul Scholest. A séma első pillantásra egyszerű: piaci szempontból a futball élvonalában kétféle csapat létezik: amelyik gyártja, és amelyik megveszi a játékosokat. Ő azonban sikeresen ötvözte a kettőt, mivel sok esetben már a kontinentális gyártósorról vesz fiatalokat, akiknek megadja a lehetőséget, és ha nem élnek vele, elengedi őket. Persze drágábban.

A Premier League 2011/2012-es szezonjának legszembetűnőbb változása pont a két szemlélet összecsapása akár a ligában (gazdag és szegényebb klubok), akár Manchesterben. United kontra City, két élcsapat. Utóbbi kinőtte magát, és 2008 óta 460 millió fontot költött játékosokra, míg előbbi még most télen is csak a 19 éves svájci védőért, az eddig sosem halott Frédéric Veseliért adott ki pénzt.

Mindezek ellenére az idei szezon mégis csak átmenetinek tekinthető. Az Arsenal egy katasztrofális nyár után próbál felállni, Arséne Wenger időnként kiégettnek tűnik az oldalvonalnál, a csapat egyetlen valamire való sztárja Robin van Persie. A Liverpool FC mintha elindult volna valamerre azzal, hogy favorittá lépett elő a Ligakupában és a FA Kupában. A Chelsea kerete évek óta bivalyerős, de José Mourinho 2007-es távozása óta keresi vezérét, és úgy néz ki, ezt nem André Villas-Boasban találta meg.

Ferguson pedig türelmes (ellentétben a sikerek miatt elkényelmesedett MU-drukkerekkel), és újabb csapatot formál, mint azt tette már számtalanszor. Igyekszik beépíteni az új fiatalokat (Phil Jones, David De Gea, Chris Smalling, Tom Cleverley, Ashley Young), ebben viszont nem segíti a szokatlan sérüléshullám, hiszen így egyszerre több zöldfülűt kell a mélyvízbe dobnia, és az eredmények sem annyira jönnek.

Ryan Giggs (középen) és Paul Scholes (jobbra), a MU két öregje. Ma is aktívak

AP

A Citynél továbbra sem az aktuális szezon hozza a kiugrást, miután kiesett a BL-ből, a FA Kupából és a Ligakupából is, és a szezon elején rettenetesnek lefestett kerete ellenére sem tud ellépni a többiektől az angol bajnokságban. És a csattanó: kedden este a Manchester United 2-0-ra verte az Old Traffordon a Stoke Cityt, míg a városi rivális City 1-0-s vereséget szenvedett az Everton otthonában.

A két eredménynek köszönhetően mindkét városi gárda 54 ponttal áll az angol bajnoki tabella élén, de más 460 millió font és egy eredményeket követelő tulajdonos nyomása alatt játszani, mint a meccsről meccsre újra megbocsátó szurkolókkal viaskodni, akik ezernyi emocionális szálal kötődnek a klubhoz. Épphogy túl vagyunk a félidőn, de az igazi verseny csak most kezdődik.

Vincze Szabolcs