Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az első és a második kiemelt, azaz az amerikai Serena Williams és az orosz Marija Sarapova vívja majd szombaton a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes döntőjét.
A csütörtöki elődöntőben a 19. egyéni Grand Slam-serlegére hajtó, 33 esztendős Williams honfitársával, az élete első GS-elődöntőjét vívó Madison Keysszel szemben megizzadt az első játszmában, és csak rövidítésben bizonyult jobbnak nála. A folytatásban viszont már egyértelmű fölényben volt.
A másik ágon a 27 éves Sarapova is honfitárssal, Jekatyerina Makarovával ütközött meg, és csupán öt játékot engedélyezett tizedik kiemelt ellenfelének.
Az eddig öt GS-trófeát – köztük a 2008-as Australian Open elsőségét – begyűjtő Sarapova elmondta, most már tényleg jól játszik a tornán, ugyanakkor emlékszik rá, hogy a második körben, a 64 között két mérkőzéslabdát is hárítania kellett egy másik honfitársa, Alekszandr Panova ellen.
"Most mindent megtudtam csinálni, amit elterveztem" – jelentette ki az elődöntőt követően. Azzal, hogy Serena Williams bekerült a fináléba, biztos, hogy a torna után is az amerikai játékos lesz a világranglista-vezető, Sarapova pedig a második.
A két teniszező Melbourne-ben már vívott döntőt, az nagyon egyoldalú volt: 2007-ben Williams 6:1, 6:2-re diadalmaskodott. Az egymás elleni mérleg is nyomasztó Williams-fölényt mutat: az utóbbi 15 mérkőzésüket megnyerte, összesítésben pedig 16-2 a javára.
Sarapova csak 2004-ben tudta legyőzni riválisát, az akkori wimbledoni döntőben és a Los Angeles-i szezonzáró torna fináléjában. Serena Williams a 18 GS-diadalából ötöt nyert Ausztráliában: 2003-ban, 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.