A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Egy amerikai-cseh párost vertek meg a negyeddöntőben.
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős bejutott a legjobb négy közé a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyében.
A duó eredetileg nyolcaddöntőt játszott volna kedden, de ellenfele - az Alize Cornet, Petra Martic francia-horvát páros - sérülése és visszalépése miatt már a legjobb nyolc között vívott mérkőzést.
Az első szettet a hetedikként rangsorolt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai-cseh kettős nyerte a negyeddöntőben, a folytatásban azonban már Babosék irányítottak. Ugyanolyan gyorsan kiegyenlítettek, mint ahogy hátrányba kerültek, majd a döntő játszmában korán brékelőnyt szereztek. Hét játékig őrizték is ezt az előnyt, de ekkor a rivális nyerte el az ő adogatásukat, majd 7:7-ig fej fej mellett haladtak a felek. Ekkor újabb brék következett, Babosék ismét előnybe kerültek, a szervajátékukban pedig 40-0-nél három meccslabdához jutottak, és ezek közül a harmadikat kihasználták.
A meccs 2 óra 8 percig tartott.
Az idén Australian Open-döntős, Roland Garros-győztes magyar-francia duó tavaly a legjobb nyolc között búcsúzott a füvespályás londoni tornán. A női párosban kétszeres Grand Slam-győztes Babos Tímea Wimbledonban eddig kétszer döntőzhetett ebben a számban, de 2014-ben Mladenoviccsal, majd 2016-ban a kazah Jaroszlava Svedovával is alulmaradt.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.