A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Eredmények az OTP Bank Liga, 20. fordulójából.
Bódog győzelemmel debütált Kisvárdán, Tischler mesterhármasa
A Kisvárda a csereként beállt Tischler Patrik mesterhármasának is köszönhetően 5-3-ra legyőzte a vendég, sereghajtó Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 20. fordulójában.
A csütörtökön kinevezett új vezetőedzővel, Bódog Tamással így a Kisvárda megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és november 30-a óta először gyűjtötte be a három pontot. A Kaposvár hiába szerzett három gólt, vendégként tizedik mérkőzésén kilencedik vereségét szenvedte el.
Bár a kezdő sípszótól kezdve a hazai csapat játszott fölényben, az első nagyobb helyzetre a 25. percig kellett várni, s ez is a Kaposvár, illetve Balázs előtt adódott. Ekkor még nem született gól, néhány perccel később azonban - kihasználva Dombó kapus hibáját - megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A gól után felpörgött az iram, a Kisvárda pedig gyorsan reagált, és egy remek támadás végén egyenlített.
A szünetet követően egy átlövésből ismét vezetést szerzett a Kaposvár, így a házigazdák újra futhattak az eredmény után. Sok volt a hiba, egyik csapat sem tűnt igazán szervezettnek, de a csereként beállt Tischler Patrik előbb első labdaérintéséből, majd hat perccel később másodszor is megtalálta a rést a kaposvári védelmen, így az utolsó fél órának már hazai előnnyel indultak neki a felek. Újabb gyors gólváltás után a Kisvárda beszorította a vendégeket, megpróbálta végleg eldönteni a találkozót, és ez végül Tischler harmadik találatával sikerült is.
Kisvárda Master Good-Kaposvári Rákóczi FC 5-3 (1-1)
Várkerti Stadion, v.: Csonka
gólszerzők: Melnyik (34.), Tischler (59., 65., 82.), Viana (72.), illetve Hegedűs D. (31.), Nagy J. (49.), Fodor (70.)
sárga lap: Viana (40.), illetve Csiki (5.), Hadaró (26.), Nagy J. (41.)
Pakson nyert a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia 2-0-ra nyert a mérkőzés nagyobb részében kettős emberhátrányban futballozó Paks vendégeként szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.
A felcsúti együttes sorozatban hat nyeretlenül megvívott bajnoki találkozó - öt döntetlen és egy vereség - után győzött ismét, míg a Tolna-megyei csapat két megnyert meccset követően kapott ki.
Az első félidő a 38. percig kiegyenlített küzdelmet, paksi fölényt, de felcsúti vezetést hozott. A vendégek a 11. percben szerezték góljukat, amely után egyre inkább magához ragadta az irányítást a hazai együttes. A paksiak a kapujuk elé szorították a Puskás Akadémiát, azonban a 38. percben előbb Könyves, két perccel később pedig Böde szólalkozott össze a játékvezetővel, aki mindkét támadónak előbb sárga, majd piros lapot adott.
Fordulás után nyolc mezőnyjátékossal kellett volna csodát tennie a Paksnak, de várható volt, hogy ez nem fog menni. A labdabirtoklás kiegyenlített volt, kapura azonban csak a vendégek voltak veszélyesek, és a hajrában még egy gólt szerezve vitték el a három pontot a Tolna-megyeiektől.
Paksi FC-Puskás Akadémia 0-2 (0-1)
Paks, 1106 néző, v: Pintér
gólszerzők: Favorov (11.), Vanecek (90.)
kiállítva: Könyves (38.), Böde (40.)
sárga lap: Lenzsér (5.), Könyves (38.), Böde (40.), illetve Szolnoki (76.), Knezevic (76.)
A Honvéd megszakította nyeretlenségi sorozatát
A Budapest Honvéd 2-0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeg csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában szombaton, ezzel megszakadt a hat kör óta tartó nyeretlenségi sorozata.
Közepes iram mellett tíz perc elteltével a Honvéd, a 20. perc után pedig már a ZTE is veszélyt tudott okozni az ellenfél kapuja előtt, bár a befejezéseknél Tujvelnek és Demjénnek sem akadt védeni valója. A 43. percben aztán vezetéshez jutottak a kispestiek: egy szöglet után nem tudott felszabadítani a zalai védelem, a lecsorgót végül Kálnoki-Kis közelről lőtte a kapuba.
A szünet után kezdeményezett, így idővel mezőnyfölényt harcolt ki a vendégcsapat - amelybe friss erőként a szélekre érkezett Radó és Stieber -, helyzetbe viszont nem tudott kerülni, ellentétben a ritkán, de akkor veszélyes akciót vezető hazaiakkal. A hajrában a kispestiek már csak a védekezésre koncentráltak, egy kontra végén azonban sikerült büntetőt kiharcolniuk, amit Lanzafame értékesített.
A kispestiek egymást követően negyedszer múlták felül a ZTE-t úgy, hogy még gólt sem kaptak. A zalaiak a bajnokságban megszakítás nélkül negyedik találkozójukon maradtak nyeretlenek, egy döntetlen és három vereség a mérlegük ebben a sorozatban.
Budapest Honvéd FC-Zalaegerszegi TE 2-0 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2246 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Kálnoki-Kis (43.), Lanzafame (91. - 11-esből)
sárga lap: Lovric (37.), illetve Gergényi (28.), Katelarisz (68.), Kocsis G. (72.)
Két távoli lövéssel verte a Fehérvár a Mezőkövesdet
A MOL Fehérvár FC - hátrányból fordítva - két távoli lövésből szerzett góllal 2-1 nyert a vendég Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.
A forduló rangadóján, a harmadik helyen álló Mezőkövesd kezdett jobban és egy szép ellentámadás végén Berecz Zsombor révén megszerezte a vezetést. Nem sokáig vezettek a vendégek, miután Elek Ákos távoli lövése Armin Hodzicon irányt változtatva jutott a kapuba. A folytatásban felváltva veszélyeztettek a csapatok, a tabellán második Fehérvár pedig egy újabb távoli lövéssel előnybe került: Lyes Houri védhetetlenül bombázott a kapu jobb felső sarkába.
Budu Zivzivadze érvénytelen találata vezette fel a második félidőt, majd Funsho Bamgboye fejesét fogta nagy bravúrral Szappanos Péter. Húsz perccel a vége előtt Bamgboye ziccert rontott, a túloldalon Nagy Dániel lőtt lesgólt. A Mezőkövesdnek újabb lehetősége már nem volt a gólszerzésre, így a Fehérvár megnyerte a találkozót.
MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (2-1)
Mol Aréna Sóstó, 2716 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Hodzic (18.), Houri (37.), illetve Berecz (16.)
sárga lap: Juhász R. (93.), illetve Katanec (66.), Berecz (67.)
A csatolt kpp a Fehérvár-Mezőkövesd mérkőzésen készült.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.