szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A koronavírusos Sergio Pérez helyére kellett beugrania az utolsó pillanatban.

A Brit Nagydíj szabadedzése előtt jelentették be, hogy a pozitív koronavírustesztet produkáló Sergio Pérez helyére a tavaly visszavonult német Nico Hülkenberg ül be a Racing Point másik autójába.

Hülkenberg az Instagramon dokumentálta az őrült 24 órát a telefonhívástól kezdve egészen addig, hogy végre F1-es versenyautóba ülhetett – természetesen csak negatív koronavírus-teszt után.

Sergio Pérez a saját elmondása szerint jól van, karanténban várja ki gyógyulását. Az azonban még bizonytalan, hogy hány versenyt kell kihagynia, ahogy az is, hogy Hülkenberg helyettesíti-e a jövőben is.

Hülkenberg eddig 177 versenyen indult a Forma–1-ben, összesen 511 pontot szerezve. Dobogós helyet viszont egyszer sem szerzett, ezzel negatív rekordot állítva fel, ugyanis korábban soha nem volt olyan pilóta, aki ennyi versenyt futva nem állhatott volna fel pezsgőzni. A németre éveken keresztül első számú versenyzőjeként számított a Renault gyári csapata, azonban 2020-ra nem ő, hanem Esteban Ocon kapott szerződést Daniel Ricciardo csapattársaként.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gyorssegélyt kaphatnak az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakemberek

Gyorssegélyt kaphatnak az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakemberek

Emmi: Szeptember 1-jén nyílnak az iskolák és indul a tanév

Emmi: Szeptember 1-jén nyílnak az iskolák és indul a tanév

GKI: Augusztusban kissé romlott a fogyasztói bizalmi index

GKI: Augusztusban kissé romlott a fogyasztói bizalmi index