1984.

Az orwelli év. Nem ma volt, az is biztos. Negyven év hosszú idő, így fakók lehetnek az emlékek, de van, amit nehéz elfelejteni:

• ebben az évben dobta piacra az első Macintosht az Apple,
• megtörtént az első köldökzsinór nélküli űrséta,
• Olaszország hivatalos államvallása újra a római katolikus lett,
• Irán offenzívát indított Irak ellen,
• meghalt a „nulladik beteg”, a kanadai Gaëtan Dugas, akit az elsők között diagnosztizáltak AIDS-szel,
• Budapesten átadták a Skála Metro áruházat a Marx téren (a mai Nyugati téren),
• a szocialista tömbbe tartozó országok, így Magyarország is bojkottálta a nyári olimpiát,
• a Miami Vice először került adásba az NBC-n,
• Richter Richárd ámokfutása a Csillag börtönben,
• a szolnoki papírgyár avatása.

De volt még valami. A magyar klubfutball legnagyobb sikersztorija is ebben az évben indult, egészen pontosan 1984. szeptember 18-án. A Videoton hazai pályán kezdte meg menetelését az akkor a harmadik legrangosabb európai kupasorozatnak számító UEFA-kupában egy Dukla Praha elleni hazai mérkőzéssel. Talán nem spoiler, ha annyit elárulunk, a döntőig meg sem állt a magyar csapat, ahol végül a Real Madriddal már nem bírt. Ebből az alkalomból a klub kötelékébe tartozó játékosokat, edzőket kérdeztük arról, milyen volt átélni ezt a világraszóló sikert.

A játékosok sem gondolták, hogy idáig juthatnak

Abban Csongrádi Ferenc, a Videoton akkori csapatkapitánya, 24-szeres válogatott labdarúgó és Hartyáni Gábor, az együttes pályaedzője is egyetértettek, senki nem gondolta volna, hogy a döntőig eljutnak, dacára annak, hogy többször is bizonyították már, megérettek a nemzetközi szereplésre. „Akkoriban győztünk Spanyolországban a Zaragoza ellen, előtte lévő években volt olyan, hogy veretlenül nyertük meg az Intertotó-kupát, ahol holland, belga és francia első osztályú csapatokkal játszottunk. Volt előzménye a sikerünknek, de senki sem vette komolyan ezeket az eredményeket” – emlékezett vissza Csongrádi Ferenc.

Nem indult könnyen a sorozat a Csehszlovák Dukla Praha ellen, amely egy nagyon erős, fizikális csapat volt, jól mutatja ezt a párharc végeredménye is. Az odavágón 1–0-ra győzött a Videoton a Sóstói stadionban Szabó József találatával, ami elég is volt a továbbjutás kiharcolásához, Prágában ugyanis nem esett gól.

Utólag visszagondolva, talán az egyik legnehezebb párharcunk volt

– véli Csongrádi. Kisebb nehézséget jelentett, hogy a magyar csapat kapuját nem az évek óta stabil kezdőjátékosnak számító, a válogatottba akkoriba bekerülő Disztl Péter védte, ugyanis egy bajnokin megsérült.

A zseniális kapust az NB III-ból szerződtetett Koszta János igyekezett pótolni. Nem is akárhogyan. A hatalmas termetű, bajuszos hálóőr főszerepet vállalt a Videoton továbbjutásából, különösen a visszavágón nyújtott teljesítményével, ahol több nagy védést is bemutatott. De amikor nem Koszta, akkor Fortuna segítette ki a Vidit. „1–0 volt az első meccs eredménye, de öt perccel a befejezés előtt kapufát rúgott a prágai csapat. Ha az bemegy, lehet, hogy második forduló sincsen, nemhogy döntő. Nagyon nehéz mérkőzés volt” – mesélte a hvg.hu-nak Hartyáni Gábor pályaedző.

A hárommeccses továbbjutás és a monokli története

Nem úgy a Paris Saint-Germain elleni második fordulós összecsapás, mondja a csapatkapitány, a francia együttest ugyanis háromszor is legyőzte a Videoton, Párizsban ráadásul négy gólt rúgott a székesfehérvári alakulat. A mérkőzés után közvetlenül persze még máshogy beszélt az eseményekről Csongrádi Ferenc. „Ez volt a legnehezebb mérkőzés. Tegnap jó 70 percet játszottunk, sokat kivett a csapatból. A másik az, hogy itt már csak mi veszthettünk. A párizsi csapatnak jóformán semmi esélye nem volt, de úgy érzem, ez minket lélektanilag jobban megfogott. Végül mégis jól jöttünk ki belőle és megérdemelten jutottunk tovább” – értékelt a lefújást követően Csongrádi.

A két csapat azért játszott egymással három meccset, mert az első visszavágót 2–0-s Videoton előnynél félbeszakították, akkora volt a köd a pályán, majd másnap újrajátszották.

A párizsi mérkőzés után hatalmas volt az öröm a csapatnál, erről mesélt a lapunknak a 13-szoros magyar válogatott Sallói István, aki ekkor a Videoton junior csapatának játékosa volt.

Amikor a PSG-t megverték idegenben, elmentek az éjszakába, egy kicsit bepiáltak, verekedésbe keveredtek és a Szabó Józsinak lett egy monoklija a szeme alatt, úgy jelent meg a másnapi újság címlapján. Azt mondták, hogy összefejelt valakivel, de az egész városban mindenki tudta, hogy nagy mulatozásba, verekedésbe keveredtek

– elevenítette fel emlékeit Sallói.

Hogy már ekkor milyen méreteket öltött a futball-láz Magyarországon, jól mutatja, hogy a harmadik mérkőzés előtt a gyerekeket hamarabb elengedték az iskolából, a munkásokat pedig a gyárból, hogy időben kiérjenek a stadionba. A kupasorozat előrehaladtával csak egyre nőtt az érdeklődés. Volt, hogy 5-10 ezer ember nem jutott be a stadionba és haza kellett menniük, hogy még tv-n legalább meg tudják nézni.

A lendületben lévő Videotonra nem volt ellenszer

A sorsolás a harmadik fordulóban sem a Videoton csapatát segítette, ugyanis azt a Partizan Beogradot kapta, amely az előző körben egy odavágós 6–2-es vereség után 4–0-ra győzött a Queens Park Rangers ellen. A felpörgött ellenfél nem meglepő módon magabiztosan érkezett meg Fehérvárra, ám a magyar csapat 1984. november 28-án gyorsan letörte a jugoszlávok szarvát. Korán vezetést szerzett a Vidi, a 74. percben pedig már 4–0 állt az eredményjelzőn Szabó József mesternégyesével, akinek a Magyar Televízió riportere, Gulyás László szobrot is ígért a remek teljesítménye után. A végeredményt Májer Lajos állította be, eldöntve a párharcot. A visszavágón az is belefért, hogy 2–0-ra kikapjon a Videoton.

Sártengerből a pokolba, onnan meg a döntőbe

A cukrot cukrozzuk, gondolta a székesfehérváriak jószerencséje, az elődöntőbe jutásért a Manchester Uniteden kellett túlverekednie magát Kovács Ferenc csapatának. Az első, angliai mérkőzést egy sovány, 1–0-s vereséggel megúszta a csapat, a visszavágón viszont pokolian nehéz dolga volt. Saras, mély talaj fogadta a csapatokat 1985. március 20-án, Székesfehérváron, ráadásul a Videoton némileg tartalékosan is lépett pályára. A hazaiaknak pedig egy célja volt: valahogy találni egy gólt és elmenni a tizenegyespárbajig.

A feladat kötelező része, az egyenlítés a 20. percben, egy megpattanó szabadrúgás után összejött. Isten se tudja hogyan, de Wittmann Géza lövése valahogy utat talált a manchesteri kapuba. Innentől jött a neheze, kibírni még száz percet kapott gól nélkül. Ebben nagy segítséget nyújtott a közönség, amely zsúfolásig megtöltötte a stadiont.

„A Manchester elleni meccsen annyi ember volt kint, hogy mi, utánpótlás játékosok nem fértünk be a stadionba. Sóstón találtunk egy kis csónakot, azt állítottuk az egyik kislelátó mögé és onnan néztük a meccset. Nem lehetett jegyhez jutni, elképesztő őrület volt” – meséli lapunknak Sallói István. Akárhogy is, a csapat taktikája bevált, tizenegyesek döntöttek. A párbajt már Gömöri Ottó is eldönthette volna, de kihagyta a lehetőséget. Itt hangzott el a legendás riporteri mondat:

Gömöri, mit csináltál?! Mit csináltál, Gömöri?!

Végül aztán Arthur Albiston tizenegyesét Disztl Péter megfogta, Vadász Imre pedig döntőbe lőtte a csapatot.

Ide persze a szavak nem elegendők, mutatjuk, mi történt:

„A Manchester United volt a legkeményebb párharc, de a két jugoszláv csapat is nagyon jó játékosokból állt. Bennük volt viszont a szerb vér, elszórakozták a helyzeteiket” – mondja Hartyáni Gábor a hvg360-nak. Ez volt az igazán nagy szerencséje az elődöntőben a Vidinek, ugyanis hiába nyert az első meccsen 3–1-re a Zseljeznicsar ellen, az április 24-ei szarajevói visszavágón korán vezetést szerzett az ellenfél, a lefújás előtt negyed órával pedig már továbbjutásra állt. Az eredmény még így is hízelgő volt a fehérváriak számára, sorozatban hagyta ki a helyzeteket a jugoszláv csapat. Ahogyan az lenni szokott, az ilyenek megbosszulják magukat a futballban, Csuhay József a 88. percben védő létére ért oda a kapu elé, és továbblőtte a Videotont. Sallói István szerint belső ösztön vitte előre a klasszis hátvédet, a gólja után pedig hangrobbanás tört ki. UEFA-kupa döntős a Videoton!

A meccs után még egy új szurkolói rigmus is született:

Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar
Az eredmény reális, így jár majd a Real is!

„Hiába a Madridé lett a kupa, de a sorozat győztesei mi lettünk”

„Menet közben voltak sérüléseink, nem volt olyan hosszú a kispadunk, elfogytunk a végére. Ha a Madridot akkor kapjuk, amikor a Párizzsal játszottunk, fogható lett volna” – állítja Csongrádi Ferenc, és való igaz, a fináléra a csapatkapitányon kívül három kulcsjátékosa esett ki a Videotonnak, ez pedig soknak bizonyult. A Real már az első mérkőzésen eldöntötte a trófea sorsát, 3–0-ra győzött, az eredmény viszont nem szegte a csapat kedvét. A fehérváriak a visszavágón nem csak megvédték a becsületüket, de Májer Lajos bombagóljával győzni tudtak a Bernabéuban, ami előtt a spanyol szurkolók is fejet hajtottak és felállva tapsolták meg a magyar játékosokat. A lefújást követően 100 ezer ember kiabálta teli torokból, hogy „Videoton, Videoton”.

Hiába a Madridé lett a kupa, de a sorozat győztesei mi lettünk

– jelentette ki büszkén Csongrádi Ferenc, aki egy döntő utáni sztorival is megörvendeztetett minket:

Amikor hazaérkeztünk, a Velence szálló előtt hatalmas tömeg várt bennünket, amiről mi nem is tudtunk. Fáradtak voltunk és mentünk volna haza pihenni, de a reptéren a fehérvári taxisok körbevették a buszunkat és a szállodáig kísértek bennünket. A szurkolókat a fehérvári újságban értesítették a tervről. Több ezer ember várt bennünket, az emberek vállán jutottunk el a szálló teraszára.

A szocializmus elgáncsolta a Vidi-játékosok nagy esélyét

Dacára annak, hogy erőn felül teljesített a csapat, a játékosoknak rossz szájíze volt a kupasorozat után. Többeket is megkerestek külföldi klubok, de az akkori rendszer nem tette lehetővé számukra, hogy más bajnokságban próbáljanak szerencsét. „Hasra ütött valaki az MLSZ-ben. Nem ez volt az első hasraütős szabálymódosítás” – magyarázta lapunknak Hartyáni Gábor arról a szabályról, ami szerint egy játékos 30 éves kora előtt nem szerződhetett ki külföldre. Csongrádi szerint akkoriban amúgy is az volt a divat, hogy aki eléri a harmincat, attól megválnak a klubok. Néhány évvel később ennek lett az áldozata a fehérvári együttes három legjobbja.

„Reggel az újságban olvastuk, hogy szabadlistán vagyunk, előtte nem szóltak róla semmit. Egész fiatalon, 30-31 évesen pénzé tették Májer Lajost, Szabó Józsit és jómagamat, akik ennek a csapatnak a motorjai voltunk. Kicsit korán leírtak minket és hamar megváltak tőlünk. 3-4 jó év még bennünk lett volna. Ez óriási vezetőségi hiba volt. Innentől kezdve lejtmenetbe került a csapat, a kiesés szélére sodródott” – mesélte Csongrádi, akinek a spanyol, svájci és belga élvonalból is voltak kérői, ő azonban érezte, a manchesteri sérülése után már nem az igazi a lába.

Májer Lajos 1998-ban hunyt el, a nagy Vidi másik halottja a csapat vezetőedzője, Kovács Ferenc, aki 2018-ban ment el.

Csongrádi Ferenc 1987-ben a Rába ETO-ba igazolt, aztán játszott még Veszprémben és egy alsóbb osztályú osztrák csapatban is. 1976 és 1984 között huszonnégyszer volt magyar válogatott.

A sérülés bármikor jöhetett volna, volt is 20 évesen gerincműtétem. Közel 400 meccset játszottam az NB I-ben, 24-szer voltam válogatott, lehetett volna több is, de az akkori rendszer sem nekünk dolgozott. Ahogy külföldön, úgy Magyarországon sem. Óriási volt a megkülönböztetés Pest és a vidék között. Ahogy a nyugatiak mutogattak ránk, magyarokra, ugyanúgy mutogattak a pestiek a vidékiekre. Mindenben érződött. De nem bánok semmit, mert lehet, hogy akkor ez az UEFA-kupa menetelés nincsen.

Nyitóképünkön a Videoton – Partizan Beograd mérkőzés vége 1984-ben. Fotó: FK Videoton