Az új bokszszövetség teljes jogú tagja lett Magyarország
Úgy tűnik, biztosított a sportág jövője az olimpia programjában.
MTI
Hivatalosan is az új nemzetközi bokszszövetség, a World Boxing tagja lett Magyarország.
A hazai szövetség szombati tájékoztatása szerint azután, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség rendkívüli közgyűlése február 8-án egyhangúlag az Nemzetközi Ökölvívó Szövetségből (IBA) való távozásról és a World Boxinghoz való csatlakozásról határozott, és február 16-án a WB elnöksége befogadta a belépési kérelmet, most jogerőre emelkedett a magyar tagság.
A végső döntést a közgyűlés hozza meg, de az a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szerint már csak formalitás.
Mindeközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöksége is elismerte az új világszövetséget, amely várhatóan a hónap végén Olümpiában sorra kerülő 144. NOB-kongresszuson kapja meg a teljes körű státuszt, és onnantól talán már az is csak formalitás, hogy a sportág a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjába is visszakerüljön.
Az egyik legősibb, de legveszélyesebb sport az ökölvívás. Orvosszervezetek kampányoltak a betiltása mellett, az amatőrök egészségét fejvédővel próbálták megóvni, de úgy tűnik, az csak tetézte a bajt. Közelebb vihetnek a sorra ismétlődő tragédiák a sportág biztonságosabbá tételéhez?
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!