Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Balogh Csaba
Szerzőnk

Balogh Csaba

Balogh Csaba Tech

Itt az olcsó iPhone és az ujjlenyomat-olvasós is

Sosem övezett még ekkora várakozás iPhone-bemutatót, mint most: a következő generációs csúcsmobilra vágyók mellett ugyanis a megfizethetőbb iPhone-ra számítók is várták az Apple magyar idő szerint kedd esti bemutatóját. Nem hiába: az iPhone 5S mellett lesz iPhone 5C is. És ez még egyáltalán nem minden: lesz itt erőgép és ujjlenyomat-olvasó is.

Balogh Csaba Tech

Egy szó, amit jobb, ha már most megtanul: Xiaomi

A kínai mobilokról sokaknak még mindig a rossz minőség jut eszébe, pedig a Huawei és a ZTE már bebizonyították, hogy tudnak csúcsminőséget is produkálni. Idén a Lenovo mobiljai is bekerülnek a magyar mezőnybe, hamarosan pedig egy itthon eddig nagyjából ismeretlen gyártó, a Xiaomi kezd nemzetközi terjeszkedésbe. Csúcstelefonokat adnak fillérekért. Érdemes lesz figyelni rájuk.

Balogh Csaba Tech

Steve Ballmer, a matematikus kapitány lelép a hídról

Több mint 30 éve dolgozik a Microsoftnál a cég harmincadik alkalmazottjaként felvett Steve Ballmer. A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere idővel a legfelsőbb pozícióba dolgozta fel magát, most évtizedes vezérigazgatói munka után vonul vissza.

Balogh Csaba Tech

Netezés külföldön: népszerű a drága, pofonegyszerű az olcsó

A roamingoláshoz igénybe vehető lehető legrosszabb megoldás egybeesik a legnépszerűbbel: a jól megszokott készülékben, a jól megszokott SIM-kártyát használva telefonálunk és netezünk külföldön, szigorúan figyelve a megabájtokat. Pedig a “hagyományos” barangolásnál lényegében csak olcsóbb megoldások léteznek a külföldi mobilnternet-használatra.

Balogh Csaba Tech

Betiltották a Samsung több mobilját

Az Apple vs. Samsung ügy újabb fejezetét zárta le a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) azzal, hogy az Apple kérésének eleget téve megtiltotta a Samsung több készülékének forgalmazását az egyik legfontosabb okosmobilos piacon, az Egyesült Államokban.

Balogh Csaba Tech

Digitális átállás: Nem kell félni? Nem fog fájni?

Példátlan változás következik egy hét múlva a hazai televíziózásban. Az analógról digitális műsorszórásra átállás nemcsak egy szokványos fejlesztés, ami után néhányaknál kicsit szebb lesz a kép, hanem annak a technológiának a teljes likvidálása, amit az első magyarországi tévéadás sugárzása óta használunk. Megijedni nem kell a változástól, de aki a jövőben is szeretne tévézni, annak legalábbis érdemes elolvasnia az alábbi néhány kérdést és választ.

Balogh Csaba Tech

Az új vallás neve: technológia

Az ingyensör kérdését nem, az örök életét viszont feszegeti Ray Kurzweil korszakalkotónak tekinthető 2005-ös munkája. A szingularitás küszöbén című könyv most jelent meg magyar nyelven. A bevezető ellenére nem ezoterikus elméletekre épít, hanem a tudomány és a technológia alapjain áll. Elolvastuk.

Balogh Csaba Tech

Kényszerleszállás Budapesten: vészhelyzet a levegőben, kulcs a földön

Letört gépfarok, lángoló szárnyak, pilótaként egy izzadó Denzel Washington, utasként pedig egy vérző fejű Bruce Willis a fedélzeten. A témát feldolgozó filmek alapján nagyjából így képzeljük el a mostanában a Dreamliner repülők kapcsán emlegetett kényszerleszállásokat, amik a való életben ennél szerencsére jóval vér- és akciómentesebben zajlanak. A rendkívüli leszállás kulcsa pedig nem csak a pilóta kezében van – az legalább ugyanilyen fontos, hogy mi történik a földön. Ezt, a filmekben ritkán mutatott, higgadtságot és profizmust igénylő folyamatot néztük meg a magyar légiforgalmi irányítóknál.

Balogh Csaba Tech

Hova üljünk, hogy túléljük, ha lezuhan a repülő?

A legtöbb légi baleset után megszaporodnak a vacsoraasztal mellett az “Ígérd meg, hogy nem repülsz többet” mondatok, pedig a jövő heti gép útja semmivel sem lesz veszélyesebb attól, mert a múlt heti lezuhant. Sőt. A repüléstechnikai megoldásoknak köszönhetően pedig, ha meg is történne a repülőbaleset, kivételesen nagy esélyünk van arra, hogy semmi bajunk nem lesz.

1
39 40 41 42 43
47