Tókupecek
A kormány éppen csöndben elcsente volna a maradék Balaton-partot a ködös őszi időben, ám hiba csúszott a számításba: az önkormányzati választás a tónál is átrajzolta a politikai térképet.
A kormány éppen csöndben elcsente volna a maradék Balaton-partot a ködös őszi időben, ám hiba csúszott a számításba: az önkormányzati választás a tónál is átrajzolta a politikai térképet.
Vezetőváltás árulkodik a felcsúti milliárdos energiapiaci terjeszkedésének valódi irányáról, miközben Putyin tárgyalásai új lehetőséget is felvillantottak a milliárdos előtt.
A gázkereskedelemben európai szinten is egyre jelentősebb MET-csoport korábbi menedzsere november 1-jétől az Opus Global Nyrt. energetikai vezetője.
Napokon belül kisebb összegeket küldhetnek egymásnak a Viber felhasználói. Az újítás finanszírozója nem esett messze a NER-től.
Közpénzt is igénybe vesznek annak az alkalmazásnak a kialakításához, amellyel a Viber felhasználói pénzt tudnak küldeni egymásnak.
Gyökeres átalakulást hoz a kültéri reklámok bizniszében az ellenzék győzelme Budapesten és a Fidesztől elhódított városokban, mert mostantól a települések új irányítói határozhatják meg, hogy kinek hol adnak engedélyt a „településkép védelmében”.
Törökországból kerülnek katonai eszközök hamarosan Magyarországra. A HVG értesülése szerint nem közvetlenül az állam lesz a vevő, egy magyar közvetítő cég üti nyélbe az üzletet. A török páncélozott harci járműveket egy olyan kör készül behozni az országba, amelybe Orbán Viktor családja is bejáratos.
A magyar állam nem közvetlenül vásárol katonai eszközöket Törökországból, hanem magyar közvetítőn keresztül, értesült a HVG. Egy konkrét ügyletben Szíjj László cége a vevő.Az Orbán-kormányt Erdogan török államfő szíriai kalandja sem zavarja. Az EU-t annál inkább.
A Fidesz-közeli pénzemberek megfékezéséhez nem lesz elég az a hatalom, amely ellenzéki kézbe került az önkormányzati választásokon. A lehetőségeik korlátozottak, de a nyilvánosság például segíthet.
Minél tovább ülnek a papírokon Győr eddigi vezetői, annál nagyobb az esélyük, hogy korrupciógyanús ügyeik elévülnek. Ez akár egy strigula is lehet Borkai Zsolt mellett abban a taktikai játszmában, amelynek során Orbán Viktorék azt latolgatják, a szexorgia miatt megszégyenült polgármester maradhat-e a hatalomban - írtuk október 17-én. A kérdés november 6-án eldőlt, Borkai nem marad a helyén. A gazdasági ügyletek, amelyekkel kapcsolatban emlegették, továbbra is aktuálisak.
A borsodi kisvárosban baloldali jelölt nincs, a Fidesz mégsem vett nevére senkit az indulók közül. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem is érdekli, mi lesz a polgármester-választás eredménye. A párt keze sokáig elér, és már nem is csodálkozunk, hogy ezen a környéken is Mészáros Lőrincbe botlik az ember.
A szexbotrányba keveredett győri polgármester fia is felbukkan abban az üzleti körben, amelyhez Borkai Zsolt luxusjachtos kiruccanását kötik.
Külföldi és hazai, állami, uniós és magánfinanszírozás segítette megalapozni a 2004-től működő Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség működését.
Több hónapja gyűlik a hulladék a felcsúti Pancho Arénától néhány száz méterre. A háttérben fideszes belharc is dúl.
Esetenként kémfilmeket idéző fordulatokkal terjeszkedik a kormányfő családi, baráti és üzleti köre az informatikai ágazatban. Ez pedig nemcsak versenyjogi problémákat vet fel, hanem akár a választások legitimációját is megkérdőjelezi.
A korábbi botrányoknak sem volt elegendő elrettentő erejük ahhoz, hogy a pesti Belváros fideszes önkormányzata ne megint ugyanannak a körnek adjon el értékes ingatlanokat.
A kormányfő legújabb személyzeti politikájának megfelelően Perényi Zsigmond magasan képzett, több nyelvet beszélő, világlátott szakember. Miután pedig a Fidesz keltetőjében nevelték ki, ezért maximálisan lojális, fegyelmezett katona, aki egyaránt bevethető itthon és a brüsszeli csatákban.
Méregdrága élményparkjával Szepesi Richárd a legeredményesebb a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatain, már 9 milliárd mennyei mannához jutott.
Döcögve indult a nemzeti turisztikai adatszolgáltatás, de az állam megint sikeresen központosított egy ágazatot. Ráadásul a vendégekről gyűjtött információkkal valóságos kincsesbányához jut.