A hazai légiiparban is kifejlesztik a kormánybarát-felismerő rendszert

7 perc

2020.08.06. 05:00

Repülőgépipari befektetésekre és légikikötők fejlesztésére ösztönöz a kormány. A tervekben volna is ráció, ha nem bukkannának fel mindenütt jól ismert személyek, akik körül azonnal megnő a pénzfelhajtó erő. Újabb innovatív iparág került a kormánykörök tömegvonzásába.

Alternatívát épít az autóiparnak az Orbán-kormány. Néhány hete az okozott meglepetést, hogy egy magyar vállalat százmilliárd forintot megközelítő tőkével vásárolt be egy cseh repülőgépgyárba. A napokban megalakult az az állami cég, amely Gyulán létesít közös alkatrészgyárat a világ egyik legnagyobb repülőgépgyártójával, az Airbusszal. A minap pedig az is kiderült, hogy már egy magyar légiipari startupba is 700 millió forint az új kockázati tőkés belépője. A magyar űrhajózási terveknél alacsonyabb röptű, de a jelek szerint megvalósítható álmokat sző most a kormány.

Koncepció rajzolódik itt ki, még akkor is, ha a kabinet mindössze belengette év elején a repülőgépipari stratégiát, ám – szokásához híven – azóta sem fedte fel a részleteket. Adott viszont egy ágazat, amely innovációs szempontból régóta az élen jár, így más iparágak is profitálnak belőle. Ennél is fontosabb az ország szempontjából, hogy jóval magasabb béreket fizet a munkavállalóinak, mint az autóipar, és a magyar mérnökök kifejezetten versenyképesnek számítanak a területen. Így aztán dicséretes, hogy épp a légiiparban néz befektetési lehetőségek után a kormány. Csakhogy minél kecsegtetőbb lehetőségekre lel, annál rövidebb pórázra fogja a szereplőket. Olyannyira, hogy

ma már a legtöbb hazai fejlesztésnél felbukkan egy kormányhoz közel álló invesztor – netán inspektor.

Nem kellett komolyabb képzelőerő, hogy a kormány megtalálja magának az ágazatot. A külföldi repülőgépipari befektetők ugyanis már évekkel ezelőtt landoltak Magyarországon. Veresegyházon az amerikai GE Aviation Hungary évente már több mint 60 milliárd forint bevételre tesz szert hajtóműalkatrészek javításából.