Erőszakkal kezdte bekebelezni az Orosz Birodalom a muszlimok lakta területeket, amelyek integrálása nehezen ment, sokszor egyáltalán nem sikerült. A mostani moszkvai terrortámadást magára vállaló iszlamisták azonban nem csak Oroszország ellen harcolnak, ők már az iszlám fundamentalizmus globális politikai tényezői.
Abban mára konszenzus uralkodik a történészek között, hogy a 80 évvel ezelőtti német megszállást elkerülni nem állt módjában Magyarországnak, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy kőbe vésettnek tekinthető-e minden más is, ami a megszállást követően történt? Mekkora mozgástere volt a magyar kormányzatnak és különösen Horthy Miklósnak 1944. március 19. után?
A Most vagy soha! nagyon sok szempontból méltó párja az államszocialista korszak nagy költségvetésű kurzusfilmjének, a Föltámadott a tengernek, hiszen ugyanúgy kevéssé derül ki belőle például, hogy miként láthatták a korszak emberei az 1848-as átalakulást, ehelyett a film készítői a szereplőket inkább aktuálpolitikai üzenetek közvetítésére használták.
A XIX. századi magyar történelem tele van szinte valószínűtlenül fordulatos életutakkal, ilyen Petőfi Sándor közeli barátjáé, Egressy Gáboré is, aki a reformkori Pest-Buda egyik legfelkapottabb színészéből lett forradalmár, majd kormánybiztos, ezután gerillavezér a tavaszi hadjáratban. Ő volt az, aki 1849 nyarán kimozdította Petőfit a mezőberényi elvonulásából, hogy elkísérje Erdélybe, és ezt a költő tragikus sorsa miatt sosem bocsátotta meg magának. Mindezek ellenére alig egy évvel barátja halála után Egressy már az osztrák titkosrendőrség ügynökeként tevékenykedett, majd élete végén a magyarországi színészképzésben szerzett magának elévülhetetlen érdemeket.
Bűnügyi riporter, haditudósító, a századfordulós magyar újságírás mára méltatlanul elfeledett figurája. Tábori Kornél neve ugyanakkor nem csak a szenzációt kergető zsurnaliszta képével forrt egybe, ő volt az is, aki megmutatta a fővárosi csillogás külcsíne alatt megbúvó nyomor igazi arcát, illetve ő hozta először nyilvánosságra egy letűnt kor ügynöklistáját is.
Hiába mondott le Balog Zoltán a református egyház lelkészi elnöki posztjáról, a hvg360 információi szerint próbál tenni azért, hogy újra vezethesse az egyházat. Közben több múlt vasárnapi istentiszteleten is téma volt Balog Zoltán és a kegyelembotrány, néhány lelkész egészen élesen követelte Balog távozását a püspöki posztról is.
A két világháború közötti Magyarország keresztény-nemzeti kurzusának egyik zászlóhordozója volt, minden ízében modern, XX. századi nő, aki politikai szereplőként mégis a hagyományos női keretek közé való visszatérést szorgalmazta, bár neki magának esze ágában sem volt ilyet tenni. Tormay Cécile kettős élete láthatóan még halálát követően is folytatódott, különösen azután, hogy a szélsőjobboldal az irodalomtörténész Takaró Mihály vezetésével előásta a feledésből és megpróbálták beerőltetni a munkásságát a tantervbe. És ez nem csak azért szenvedett vereséget, mert az MTA is fasisztának és antiszemitának minősítette Tormay Cécile-t.
Bayer Zsolt nagyapja, Gyimes Károly történetének ürügyén megnézzük, hogy miért úszhatták meg a felelősségre vonást a hozzá hasonló kisnyilasok, illetve, hogy miként is működött a háborús bűnösök fölött ítélkezni hivatott népbíróságok rendszere. A szerző történész is.
A klasszikus értelemben vett művészvilág hivatalosan nem akart róla tudomást venni, így nem a színházakban halmozott sikert sikerre, hanem a korszak szürkezónájának tekinthető orfeumokban és cirkuszokban. Annyira hiteles volt az előadása, hogy a nők attól féltek, hogy nem is imitátor, hanem a valóságban is nő, miközben akadtak férfiak, akik meg éppen ebben reménykedtek.
Miután Izraelben kormányzati szinten felmerült a palesztinok erőszakmentes kitelepítésének ötlete, megnéztük, mit tanít a történelem a kitelepítésekről, lakosságcserékről, megoldást biztosítanak-e ezek a kiváltó problémára és ha igen, akkor milyen áron.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy életük során ugyanúgy voltak fehérterroristák, mint kitüntetett antifasiszta ellenállók, az életnek eredetileg színészi ambíciókkal nekifutó Zsabka Kálmán viszont közéjük tartozott.
A brit rendező egy faragatlan hősszerelmes császárt mutatott meg nekünk, aki ha éppen nem csatázik, akkor a szerelemnek él. Azonban Napóleon a máig élő örökségét nem a csatatéren vagy a hitvesi ágyban teremtette meg, hanem az íróasztalánál.
Volt idő, amikor egész Európa, sőt, a világ a lába előtt hevert, párbajoztak érte, filmszerepekkel, Hollywooddal kecsegtették, ám őt nem vakította el a csillogás, hanem gyorsan hátat fordított a talmi ígéreteknek és a rivaldafénynek. Ez akár egy öregedő erkölcscsősz által előadott tanmese ideális vége is lehetne, ám Simon Böske életét mégis tragédiák szegélyezték és ezek legnagyobb részéről ő maga nem is tehetett.
A hvg360-on áprilisban indult sorozatunkban olyan embereket mutattunk be Budapest történelméből, akik valamilyen módon kilógtak a maguk korszakának normái közül. A Budapesti fura szerzetek közt helye van korhelyeknek, krakélereknek, hazárdőröknek, csodabogaraknak, nagyszívű svindlernek, és bizonyos szempontból Deák Ferencnek is, aki egészen egyedi módon fektette be az örökségét. Most az eddig megjelent cikkekből közlünk válogatást.
A magyar profi birkózás történetét nem lehet megírni anélkül, hogy ne említenénk meg a négy Czája-testvért, akik – amellett, hogy véresen komolyan vették a mesterségüket – igazi rejtői figurák voltak. Eredetileg cirkuszokban birkóztak, egyikük, Czája János még a cirkuszigazgatóságig is elvitte, de a küzdőtéren nyújtott teljesítményük mellett az éjszakai életben is hírhedtek voltak a fegyelmező jelleggel kiosztott hatalmas pofonjaikról.
A miniszterelnök részben a hagyományokkal indokolta, hogy miért neki kell szimbolikusan is magához ragadnia a külpolitika alakítását, ugyanakkor ezen tradíciók nem kecsegtetnek túl fényes kilátásokkal, hiszen a magyar történelem folyamán amikor a kormányfő huzamosabb időre magához vette a külügyi feladatok ellátását, annak minden egyes alkalommal kudarc lett a vége. "Történelmi lecke fiúknak".
A századfordulós évek fővárosi kávéházainak elnyűhetetlen bútordarabjaként élt a magát Puella Classicának, vagy olykor, bizalmasabb környezetben Laurának nevező nő, aki nem a szépségével, hanem a nem mindennapi műveltségével hódított. Udvarlói, amennyiben óhajtották, akár latinul vagy ógörögül is társaloghattak vele, mielőtt a tárgyra tértek, és mindez zavartalanul zajlott a régi Magyarország 1918-as összeomlásáig, ami után már egészen más szerepben jelenik meg a szemünk előtt a nő, akit valójában egyáltalán nem Laurának hívtak.
Ridley Scott a régi, monumentális történelmi filmek szellemében szeretett volna alkotni és remekül be is mutatta, hogy miért működésképtelen a műfaj mozifilmként. Dupla Napóleon-filmkritikánk második részét történész kollégánk, Lenthár Balázs írta.
A XIX. század második felében aligha lehetett úgy főúri társaságot találni Budapesten, hogy abban egy idő után ne tűnt volna fel hórihorgas termetével, császárszakállával, a lehetetlen és egyben jellegzetes pepita öltözékében Podmaniczky Frigyes báró, aki két dolgot szeretett rajongva egész életében: a nőket és a fővárost.
Amekkora káosz volt a múlt század elején a Nemzeti Múzeum könyvtárában, talán sosem bukott volna le a tolvaj, ha nem válik kapzsivá.