Lenthár Balázs

Lenthár  Balázs
Budapesti fura szerzetek: Kozarek Ferenc, az első állami hóhér
 
Budapesti fura szerzetek: Kozarek Ferenc, az első állami hóhér

Mindig kifogástalanul öltözködött, ő volt az első, aki szakított a szakmájára jellemző díszes vörös, illetve fekete ruházattal, és helyette többnyire frakkot, cilindert és glaszékesztyűt viselt. A hóhérok iránti borzongató kíváncsiság hírességgé tette, ám ő inkább kerülni igyekezett a rivaldafényt, különösen a győri csoda után, amikor megesett vele az a csúfság, hogy az általa felakasztott rablógyilkos, miután levették a bitófáról, egyszer csak feltámadt. Felkavaró, olykor az ítéletvégrehajtás technikai részleteibe is belebonyolódó portrénk következik.

Budapesti fura szerzetek: Thaisz Elek, a bűnöző rendőrkapitány, aki végül az Operaház megnyitásába bukott bele
 
Budapesti fura szerzetek: Thaisz Elek, a bűnöző rendőrkapitány, aki végül az Operaház megnyitásába bukott bele

Részt vett több Habsburg-ellenes összeesküvésben, a szabadságharc után börtönbüntetést is szenvedett, Kossuth mégis meg volt győződve róla, hogy az osztrákok besúgója volt. Thaisz Elek neve rendőrkapitányként összeforrt a Budapestet a korszakban keresztül kasul behálózó korrupcióval, a főkapitányság prostitúcióval foglalkozó ügyosztályát jóformán arra tartotta, hogy védelmi pénzt szedjen a bordélyoktól, de tehette, mivel a koronázás alkalmával megmentette Ferenc Józsefet a megszégyenüléstől és ezért sokáig érinthetetlennek bizonyult.

Zelenszkijnek új terve lehet az oroszok eltávolítására a Krímből
 
Zelenszkijnek új terve lehet az oroszok eltávolítására a Krímből

Az ukrán államfő még vasárnap egy nagyobb interjú keretében fogalmazott úgy, hogy politikai módszerekkel kell elérni a félsziget demilitarizációját. Ez több szempontból is érdekes felvetés, ugyanis a Krímmel kapcsolatban az ukrán vezetés eddig jóval harciasabb kijelentéseket tett, így adja magát a kérdés, hogy vajon mitől változhatott meg a hangnem, és mit jelenthet ez a háború kimenetelére nézve?

Budapesti fura szerzetek: Sértő Kálmán, a magyar Villon, aki a nyilasok háziköltőjeként végezte
 
Budapesti fura szerzetek: Sértő Kálmán, a magyar Villon, aki a nyilasok háziköltőjeként végezte

A népi mozgalom ígéretes parasztpoétát látott benne, támogatói között ott volt Féja Géza, Illyés Gyula, de az urbánus mecénás Hatvany báró is pártfogolta, ám ünnepelt költő csak a nyilasok között lehetett. Sértő Kálmán meg leginkább dicsőségre vágyott, ami azonban kérészéletűnek bizonyult, a politikai eltévelyedéséért pedig száműzték a magyar irodalmi panteonból.

Budapesti fura szerzetek: Bakti Gyula, az elzüllött rikkancskirály
 
Budapesti fura szerzetek: Bakti Gyula, az elzüllött rikkancskirály

Ady Endre is szívesen látta az asztalánál, bár gyakran mulatott rajta, bejáratos volt a századfordulós budapesti íróelit köreibe, kiadták a verseit, sőt az újságok is közölték azokat, majd menthetetlenül elzüllött. Az egykori rikkancskirály egy saját verseit akadozó nyelvvel gajdoló részeg éjjeli kísértetté vált.

Budapesti fura szerzetek: Simli Mariska, a „papkisasszony”
 
Budapesti fura szerzetek: Simli Mariska, a „papkisasszony”

Reverendában és cilinderben rótta hol Budapest, hol más városok utcáit, folyton kiadót és előfizetőket keresett soha el nem induló lapjai számára, az így gyűjtött pénzek közben olykor eltűntek, amiből perei és rendőrségi ügyei keletkeztek, botrányai miatt gyakran kellett költöznie, végül Budapestről is kitoloncolták.

Alázatos szolgából királycsinálók - így írták át az orosz történelmet a Wagneréhez hasonló lázadások
 
Alázatos szolgából királycsinálók - így írták át az orosz történelmet a Wagneréhez hasonló lázadások

A despotikus rendszerekben az egyszeri alattvaló, még ha arisztokrata is, tehetetlen a hatalommal szemben, így beletörődik a sorsába. Egy magát kiválasztottnak, az elit részének tekintő katonai alakulat viszont, ha sérelem éri és úgy érzi, hogy nem kapja meg a megérdemelt megbecsülést, könnyen fellázadhat. Ahogy az orosz történelem során fel is lázadtak. Bemutatjuk a Wagner-akció történelmi hagyományait.

Budapesti fura szerzetek: Róbert bácsi, akit a főváros jótevőjének tartottak, de mindenkit átvert
 
Budapesti fura szerzetek: Róbert bácsi, akit a főváros jótevőjének tartottak, de mindenkit átvert

A ’20-as évek Budapestjén mindennapos látvány volt az ingyenkonyháján élelmet osztó, a sorban a politizálást nem tűrő, de amúgy víg kedélyű öreg, a maga oroszos kucsmájában és testes termetével. Szegények gyámolítójának tartották, kilenc helyen is működtetett ingyenes népkonyhát a főváros éhezőinek, még a kormányzóné őfőméltósága is rendszeres támogatói közé tartozott. Aztán egy nap lebukott, mert kiderült róla, hogy a támogatások nagy részéből nem élelmet vásárolt, hanem uzsorakölcsönt adott, amiből szépen meg is tollasodott.

Egy félbehagyott Mona Lisát kellett befejezni – Cseh Tamás és Csengey Dénes elkezdett munkáját folytatta Szűcs Krisztián és Beck Zoltán
 
Egy félbehagyott Mona Lisát kellett befejezni – Cseh Tamás és Csengey Dénes elkezdett munkáját folytatta Szűcs Krisztián és Beck Zoltán

Lehet-e 2023-ban érvényes állításokat tenni 35 éve félbehagyott dalokkal? Feszélyezte-e Csengey Dénest, hogy Bereményi Géza nyomdokaiba kell lépnie? A május végén megjelent Másnap című lemezzel kapcsolatban beszélgettünk Csengey Balázzsal, Beck Zolival és Szűcs Krisztiánnal Cseh Tamásról, Csengey Dénesről és a zene, a színház és az előadóművészet határmezsgyéiről.