Sokan a történeti megismerés Szent Gráljaként tekintenek az archeogenetikára, ami alkalmas a múlt titkainak megfejtésére. Az emberek, közösségek identitását ritkábban határozzák meg pusztán biológiai tényezők, inkább a kulturális hatások formálják. Hogyan lehet feloldani ezt az ellentmondást?
Elfogult vagyok, mert már öt éve dolgozom a HistoGenes archeogenetikai projektben, ennek a bűvkörében élek. Megértem, hogy vannak kollégák, akik ezt túlzásnak érzik, de azt is látni kell, hogy biológiai adataink mögött is emberi döntések és cselekvések húzódnak meg. Ha én az avar korban látok egy csoportot, amelyik őrzi a maga keleti biológiai képét, az nem csupán a biológia miatt érdekes nekem, hanem azért is, mert e közösségek tagjai valamilyen szabály szerint házasodtak. Persze kicsit az újdonság és a felfedezések lázában égünk, ami valószínűleg idővel lecseng, és helyükre kerülnek a dolgok. Ettől függetlenül fontosnak tartom az archeogenetikát.
Elegendő minta esetén ugyanis társadalomszerkezetet is tudunk rekonstruálni, ami az avarokkal működik, a hunokkal viszont a Kárpát-medencei minták csekély mennyisége miatt egyelőre kevésbé.
A legfrissebb tanulmányukban új archeogenetikai módszerrel kapcsolatot találtak a kínai Hsziungnu Birodalom (kb. i. e. 200 – i. sz. 100) elitje és az európai hunok (i. sz. V. század) között. Mennyiben jelentős ez a felfedezés azok után, hogy ezt már a XVIII. században is pedzegették?
