„Ha az átlagos jugoszláv állampolgár összevetette a saját helyzetét a többi keleti blokkos országban élőkével, mondjuk, amikor elutazott valamelyikbe, akkor némileg dagadó mellkassal érkezhetett haza és jogosan érezhette azt, hogy Jugoszláviában jobb élni. Ez még a 70-es, 80-as években is igaz volt” – mondta el a Jugoszlávia történetét kutató Hornyák Árpád.
Nyilván az életszínvonal a 70-es évek aranykorához képest már csökkenő tendenciát mutatott, Jugoszláviában is megjelent a 80-as évekre a hiánygazdálkodás, nem volt elég kávé, mosópor, de még így is jobb volt a Jugoszláviában élők helyzete, mint a többi szocialista állam polgáraié és ez az érzet jóformán az utolsó pillanatig ki is tartott – mondja a történész.
prof. dr. Hornyák Árpád, a PTE Modernkori Történeti Tanszékének vezetője, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa
Hornyák Árpád
Rendszerváltás 35
Új sorozatunkban történész szakértők segítségével mutatjuk be a keleti blokkban végbement rendszerváltások, rendszerváltozások, rendszerváltoztatások történetét. Mi köze a Szovjetunió összeomlásának a tengeri káposztához? Hogy indította el a csehszlovák rendszerváltást egy rockzenekar tagjainak letartóztatása? Hova tűnt a keletnémet politikai ellenzék az NDK megszűnése után?
Sorozatunkban többek között ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk.
A rendszer összeomlási folyamatának kezdetét hagyományosan Jugoszlávia erős emberének, a horvát Josip Broz Titónak az 1980-ban bekövetkezett halálához kötjük. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy Tito valójában a rendszer arca volt csupán, vagy a tényleges irányítója is? Hornyák szerint mindkét megállapítás tud igaz lenni, minden attól függ, hogy Tito regnálásának melyik szakaszáról beszélünk. Az ötvenes évektől nagyjából a hetvenes évek derekáig a jóváhagyása nélkül semmilyen az országra jelentős hatással lévő döntés nem születhetett meg. Az évtized második felétől azonban már sokat betegeskedett, el is szigetelődött és már nem tudta kézben tartani a szálakat. Erre az időszakra nyugodtan mondhatjuk, hogy bár minden továbbra is az ő nevében zajlott, de neki már személyesen egyre kevesebb köze volt mindehhez.
Ugyanakkor a személye és a nimbusza volt a letéteményese a délszláv egységnek, mondhatni keretet adott a jugoszláv államnak, így nem véletlen, hogy még a halála után is igyekeztek a kultuszát életben tartani. Gyakori jelszava volt a 80-as évek Jugoszláviájának a „Tito után is Titóval” szlogen, azaz elvben továbbra is az ország egyben tartását és a nemzetek, népek egyenjogúságát hirdette a hatalom és ebben hitt elvileg a köznép is. Más kérdés, hogy a valódi tartalom a 80-as évekre kiveszőfélben volt a szlogenek mögül.
Josip Broz Tito (1892-1980)
AFP/Yugofoto
Hornyák Árpád szerint az eszmeiség kiüresedésének az elsődleges oka az volt, hogy Jugoszlávia vérben fogant, a nemzetiségi ellentétek bele voltak kódolva ennek az államnak a mindennapjaiba. Bár Tito és a pártapparátus igyekezett ezeket vaskézzel elfojtani, de már a marsall halála előtt is időről-időre napvilágra kerültek már a hatvanas évek közepén és a hetvenes évek elején. Voltak olyan törekvések, amelyek kicsit nagyobb hangsúlyt kívántak adni egyes nemzeteknek az országon belül, ez elsősorban a horvátoknál és a szerbeknél jelentkezett. Ezt azonban a rendszer tudta kezelni Tito haláláig, utána azonban az új vezetési rendszer már képtelen volt kordában tartani.
