Rendszerváltás 35: Jugoszlávia, a vérbe fulladt délszláv álom
14 perc
2024.10.10. 15:33
2024.10.10. 17:14
A nagyfokú eladósodás gazdasági centralizációért kiált, ám a nehézségek újra a felszínre hozzák a soha meg nem oldott nemzetiségi ellentéteket. Az ország egységének élő szobraként működő Tito halála után pedig az ország hosszú távon történő, stabil vezetése is lehetetlen feladattá vált. Prof. dr. Hornyák Árpáddal, a PTE Modernkori Történeti Tanszékének vezetőjével és a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
„Ha az átlagos jugoszláv állampolgár összevetette a saját helyzetét a többi keleti blokkos országban élőkével, mondjuk, amikor elutazott valamelyikbe, akkor némileg dagadó mellkassal érkezhetett haza és jogosan érezhette azt, hogy Jugoszláviában jobb élni. Ez még a 70-es, 80-as években is igaz volt” – mondta el a Jugoszlávia történetét kutató Hornyák Árpád.
Nyilván az életszínvonal a 70-es évek aranykorához képest már csökkenő tendenciát mutatott, Jugoszláviában is megjelent a 80-as évekre a hiánygazdálkodás, nem volt elég kávé, mosópor, de még így is jobb volt a Jugoszláviában élők helyzete, mint a többi szocialista állam polgáraié és ez az érzet jóformán az utolsó pillanatig ki is tartott – mondja a történész.
A rendszer összeomlási folyamatának kezdetét hagyományosan Jugoszlávia erős emberének, a horvát Josip Broz Titónak az 1980-ban bekövetkezett halálához kötjük. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy Tito valójában a rendszer arca volt csupán, vagy a tényleges irányítója is? Hornyák szerint mindkét megállapítás tud igaz lenni, minden attól függ, hogy Tito regnálásának melyik szakaszáról beszélünk. Az ötvenes évektől nagyjából a hetvenes évek derekáig a jóváhagyása nélkül semmilyen az országra jelentős hatással lévő döntés nem születhetett meg. Az évtized második felétől azonban már sokat betegeskedett, el is szigetelődött és már nem tudta kézben tartani a szálakat. Erre az időszakra nyugodtan mondhatjuk, hogy bár minden továbbra is az ő nevében zajlott, de neki már személyesen egyre kevesebb köze volt mindehhez.
Ugyanakkor a személye és a nimbusza volt a letéteményese a délszláv egységnek, mondhatni keretet adott a jugoszláv államnak, így nem véletlen, hogy még a halála után is igyekeztek a kultuszát életben tartani. Gyakori jelszava volt a 80-as évek Jugoszláviájának a „Tito után is Titóval” szlogen, azaz elvben továbbra is az ország egyben tartását és a nemzetek, népek egyenjogúságát hirdette a hatalom és ebben hitt elvileg a köznép is. Más kérdés, hogy a valódi tartalom a 80-as évekre kiveszőfélben volt a szlogenek mögül.
Hornyák Árpád szerint az eszmeiség kiüresedésének az elsődleges oka az volt, hogy Jugoszlávia vérben fogant, a nemzetiségi ellentétek bele voltak kódolva ennek az államnak a mindennapjaiba. Bár Tito és a pártapparátus igyekezett ezeket vaskézzel elfojtani, de már a marsall halála előtt is időről-időre napvilágra kerültek már a hatvanas évek közepén és a hetvenes évek elején. Voltak olyan törekvések, amelyek kicsit nagyobb hangsúlyt kívántak adni egyes nemzeteknek az országon belül, ez elsősorban a horvátoknál és a szerbeknél jelentkezett. Ezt azonban a rendszer tudta kezelni Tito haláláig, utána azonban az új vezetési rendszer már képtelen volt kordában tartani.