Hoffmann Rózsa számai lavinát indítottak el
Kevés támpontjuk van az egyetemi, főiskolai felvételi előtt állóknak, mert a korábbi tapasztalatok, stratégiák erre az évre nem sok iránymutatással szolgálnak.
Kevés támpontjuk van az egyetemi, főiskolai felvételi előtt állóknak, mert a korábbi tapasztalatok, stratégiák erre az évre nem sok iránymutatással szolgálnak.
„Történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni” az új alaptörvényt - áll a most hatályba lépett szövegben. De mit is jelent a történeti alkotmány?
Még alapkérdéseken is folyik a vita a kormánypártok között a közoktatás jövőjét hosszú távon meghatározó törvénytervezet kapcsán. Jövő héten már a módosítókról szavaznának.
Államosított iskolák, kötelező tantervek, kézivezérelt igazgatók képe sejlik ki a nemzeti köznevelésire keresztelt új közoktatási koncepcióból, melynek részletei a második „nemzeti tanévnyitót” követően is homályban maradtak.
Állampolgárbarát közigazgatást vizionál, és centralizál a kormány Magyary Zoltánról elnevezett programja.
A kormánypártok belvitái miatt őszre marad az új választójogi szabályok elfogadása.
A költségtérítéses képzést nevezte meg a felsőoktatási problémák egyik forrásának a Széll Kálmán-terv. Az egyetemek védik a jelenlegi rendszert.
Magyarországon határozza meg legerősebben a családi háttér az iskolai eredményeket az OECD-országok közül – derül ki a legfrissebb PISA-felmérésből.
Akár 400 ezer állampolgársági kérelem is befuthat az idén a határon túli magyaroktól, akik hétfőtől adhatják be papírjaikat.
Nagy volt a hírszerzők keletje a diplomáciai kinevezéseknél, de jut nagyköveti poszt Fidesz-közeli nagyvállalkozónak is.
Politikailag megosztott közösség rajzolódik ki a magyar evangélikusok körében végzett felmérésből.
Fölöslegesen zsúfolt órarendek, gyengén felkészült elsősök, egyebek mellett ilyen okok miatt nagy a lemorzsolódás a bolognai rendszerben – derül ki egy ELTE-vizsgálatból.
Újra kellene gondolni a középiskolai matematikaoktatást – mások mellett erre figyelmeztetnek a lehangoló idei érettségi eredmények.
A tudományos kutatás mellett a politikai nosztalgiák megéléséhez is szervezeti keretet adnak a néhai politikusok tiszteletére létrehozott alapítványok.
Része lesz-e a határon túli magyarokat is összefogó, Orbán Viktor miniszterelnök által előszeretettel emlegetett...
A magyar gazdaság versenyképességét is veszélyezteti a szövegértési problémákkal küszködők kiszorulása a munkaerőpiacról.
A szlovákiai magyar pártok kérése ellenére máris benyújtotta a Fidesz a kettős állampolgárságról szóló tervezetet.
Rapid döntéseket vár a pénteken felálló új Országgyűléstől a Fidesz– KDNP, amely a tisztségek elosztása körüli ellenzéki vitában nem akart döntőbíró lenni.
Mile Lajos LMP-képviselő tizenhat év után kerül vissza az Országgyűlésbe, amelynek hat olyan tagja is van, aki nyolc év szünet után lett ismét törvényhozó.
A Jobbik parlamenti jelenléte nemzetpolitikai ügyekben is kihívás a Fidesznek, amely törvényhozási elsőbbséget adna a kettős állampolgárság ügyének.