Cölibátust vállaló meleg expolitikus is előad a kormány keresztény újságíróknak rendezett konferenciáján
Háromnapos rendezvényen vitatják meg Európa jövőjét és a vallásos sajtó kihívásait.
Háromnapos rendezvényen vitatják meg Európa jövőjét és a vallásos sajtó kihívásait.
A német védelmi miniszter EB-elnöki kinevezését még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ez sikerülhet ugyan, de egyáltalán nem lesz egyszerű.
A Fidesz-kormány családtámogatási rendszere eddig összességében keveset segített abban, hogy több gyerek szülessen az országban - állapította meg az Európai Bizottság tanulmánya.
A módszer megvan, ráadásul Európában több helyen ki is próbálták, sőt működik is. Van egy tippünk arra is, hogy Magyarországon miért nem működik. A kulcsmondat: a kormány szülő nőket akar.
Jobbnál jobb olvasói történeteket kaptunk véletlen okmányirodai tévedésekről. Megváltozott név, érvénytelen forgalmi, titokzatos helyen kikötött büntetőpontok – kalandozás a magyar bürokráciában.
Egy fatális hiba és egy szófiai utazás kellett, hogy kiderüljön, valójában mennyire hatékony az okmányellenőrzés a legfontosabb hazai és külföldi intézményekben.
Kijött az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal éves jelentése, amelyben meglepő adatok is kiderültek.
Szinte kizárt, hogy ma megtalálják a jelölteket a legfontosabb uniós tisztségekre. Webert már csak a Néppárt támogatja.
Sietteti a kormány a Semmelweis Egyetem klinikáinak költözését a felújítás előtt álló Szent János kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb területéről, pedig néhány orvos már nyílt levélben kéri, hogy függesszék fel az erről szóló kormányhatározatot. A szakma nem érti, miért dobnak rengeteg pénzt ideiglenes megoldásokra ahelyett, hogy megvárnák, amíg felépülnek az új épületek. Az egyetem biztos benne, hogy a betegellátást nem zavarja majd semmi, de néhány ideiglenes megoldásra azért így is rászorulnak majd – például mobil röntgengépekre, amíg be nem szerelik az újat.
Menstruáció, testnedvek, méhnyak, szexualitás – Cserháti-Herold Janka évek óta harcol azért, hogy ne csak kimondani merjük ezeket a szavakat, hanem meg is értsük, hogyan működik a testünk. Ehhez néha ugyan radikális megoldásokhoz nyúl, de a visszajelzések őt igazolják: tabudöntögető videóival és posztjaival több tízezer fiatalnak segített már ott, ahol a magyar szexuális nevelés csődöt mondott. A hvg.hu-nak adott interjúban azt is elárulta, mi az a termékenységtudat-oktatás, és miért fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek, a szex az élet része.
Van még egy fontos javaslatunk: ha át akar szállni valahol, minimum két órát szánjon rá. Az európai légtér túlzsúfoltsága miatt minden eddiginél durvább késésekre lehet számítani a repülőtereken.
Az Európai Unió állam-és kormányfői nem mondták ki, hogy bojkottálják a csúcsjelölti rendszert, de azért megüzenték az Európai Parlamentnek, hogy a javaslatot márpedig ők teszik az Európai Bizottság elnökének a személyére. Könnyen lehet, hogy Merkel és az Európai Néppárt kiállása sem lesz elég ahhoz, hogy Manfred Weber töltse be ezt a funkciót.
Az utolsó pillanatig minden megpróbálnak, hogy maradjon a csúcsjelölti rendszer és Manfred Weber legyen az Európai Bizottság elnöke.
Az Európai Néppárt ragaszkodik ahhoz, hogy a bajor politikus legyen a következő bizottsági elnök, ehhez viszont a szocdemekkel, a zöldekkel és a liberálisokkal is ki kell egyeznie. Ha rajtuk múlik a nagykoalíció, a magyar kormánypárt kezdhet csomagolni.
Sor nem volt a magyar követségen, viszont sokan arról beszéltek, szívesebben szavaznának a belga listára.
Megnéztük, mi motiválja az embereket az európai választáson. Bár igazából teljesen mindegy, a többség úgyis úgy gondolja, hogy 10-20 éven belül felbomlik az egész Európai Unió.
Fontosnak fontos, de attól még egyáltalán nem kell eltúlozni az Orbán–Trump-találkozó jelentőségét. Fél-egy óra a védelmi beszerzésekről, az energiáról és Oroszországról, majd nagyobb fordulat nélkül minden megy tovább a maga megszokott módján – így lehetne talán a legrövidebben összegezni a magyar kormányfő amerikai útját.
A magyar kormányfő váratlan húzással kihátrált az Európai Néppárt csúcsjelöltje mögül. Ha jó stratégiát választ, akár az egész rendszer, ezzel együtt Weber széke is meginoghat.
Mióta a NER leuralta a magyar sajtót, az ellenzéki pártok új platformot találtak: a közösségi médiát. De lehet olyan sikeres egy Tordai Bence élő közvetítés, mint Orbán Viktor képei az Instagramon? A válasz nem olyan egyértelmű, mint elsőre gondolnánk.
A Magyar Vöröskereszt idén 4350 fiatal lánynak juttat ingyen intimhigiéniás termékeket. A jelenség már nem csak a szegényebb országrészekben probléma, Budapestről is érkeztek jelzések a szakemberektől.