Sztojcsev Iván





Irracionálisan buták vagyunk, vagy egyszerűen pechünk van? Ezekbe a hibákba futhat bele, aki a nagy válság esélyét latolgatja

Óriási válságokat is jósoltak már közgazdászok úgy, hogy aztán szinte semmi nem történt, máskor pedig az igazi krízis érkezését napokkal az összeomlás előtt sem vették észre. Megvan a magyarázat a hibákra, ahogy azt is felsorolták, melyek a leggyakoribb tévedések, amelyekbe belefuthatunk, ha azt nézzük, válság közelít-e.




Lantos Csaba: Még jó hír is, hogy a Mohu veszteséges

A rezsicsökkentés marad, az amerikaikkal nem született konkrét szerződés arról, hova hoznának mini-atomerőműveket, Magyarország pedig jobban áll a zöldátállásban, mint az EU, csak külföldről drágulást akarnak – mondta az energiaügyi miniszter a gazdasági bizottsági meghallgatásán.





„Aki azzal áll elő, hogy valakinek rossz is lesz, bukik” – volt miniszterek beszéltek a Fidesz és a Tisza adóterveiről, vagyondézsmáról és nyugdíjról

Képes lehet-e egy új ellenzéki politikus elmondani azt, hogy egy adóreform nem járna szociális juttatások elvételével, ha már az eddigi ellenzéknek nem sikerült? Mit árulhatnak el a tervekről a választás előtt? Be lehetne-e vezetni a NER-elit ellen vagyondézsmát, ha megbukik a rendszer? Erről is beszélt három korábbi miniszter, és közgazdászok is elemezték az adórendszerünket a Republikon rendezvényén.


A dotkomlufi és az AI-láz elbújhat emögött – 180 éve pukkant ki a történelem legnagyobb techbuborékja

Sok technológiai ígéretből fújtak már buborékot, de volt egy, amelyet a maiak meg sem tudnak közelíteni. 1845 végére az összes befektetett pénz fele vasútépítésbe ment Nagy-Britanniában, azt hitték, hogy öt éven belül annyi profit jön, mint amennyi az ország teljes költségvetése, és megérkeztek a kóklerek is. Aztán kiderült, hogy ez sem tarthat örökké.







Utanként ezreket bukhat, aki az új MÁV-appra vált

Több InterCityre is drágábban kínál jegyeket a MÁV új applikációja, mint a régi app. Van olyan utazásfajta, amelyre az új alkalmazás ajánl fel olcsóbb jegyet, sőt, egy olyan is akad, amelyre a két app két különböző árat mutat, de mire az utas eljut a fizetésig, eltűnik a különbség.


Hat ábra, amely mutatja, hogyan válnak megfizethetetlenné a lakások

Az Otthon Start érkezése előtt már drágábban lehetett használt lakótelepi lakást találni, mint amennyibe 2019-ben az új lakások kerültek, Budapest ingatlanárai pedig már korábban is magasabbak voltak a vidékénél, de az elmúlt néhány évben hatalmasra nőtt a szakadék. A használt lakások is egyre inkább csak a legkisebb településeken jelentenek menekülőutat a kispénzű vevőknek.