Twitter-üzenetek miatt még soha nem szabtak ki ennyire szigorú büntetést: harminc év várhat két mexikói férfira. A vád szerint Veracruz városában, Veracruz állam fővárosában fejvesztett pánikot és teljes káoszt okoztak. Augusztus 25-én egy iskolai túszejtésről küldtek ki hamis tweeteket – egy olyan városban, ahol a bandaháborúk miatt egyébként is pattanásig feszült a helyzet – írja a Spiegel.
A panaszosok között van egy matematikatanár és egy rádiós műsorvezető is. „A sógornőm kikészült, most hívott fel, hogy öt gyereket elraboltak az iskolából” – így hangzik az első üzenet.
Veracruz állam belügyminisztere, Gerardo Buganza ahhoz hasonlítja a pánikot, ami az Orson Welles Világok harca című novellája alapján készült rádiójáték közvetítése idején tört ki 1938-ban. „26 autóbalesetet okoztak, mert az emberek az utcán hagyták a járműveket, hogy az iskolához rohanjanak a gyerekeikért” – részletezte. A tweetek miatt olyan pánik tört ki, hogy a segélykérő vonalak is összeomlottak, és az igazi balesetekhez sem tudtak mentőt küldeni.
Mindkét mexikóit terrorizmussal és szabotázzsal vádolják, ennek legmagasabb büntetési tétele 30 év börtön Mexikóban. Az interneten már megkezdték a szimpatizáns akciót is a két férfi szabadon bocsátását követelve.