Csepeli György, az IHM politikai államtitkára beszédében arról szólt, hogy a digitális esélyegyenlőség témája ma egész Európában kiemelt kérdés. Az Unió ugyanis azt a célt tűzte maga elé, hogy belátható időn belül Európa legyen az a kontinens, ahol a tudás alapú társadalom a legdinamikusabban fejlődik. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a társadalom egésze, az idősek is készségszinten használják az informatikai eszközöket. Ebben a folyamatban kulcskérdés, hogy ne csak a kiváltságos rétegek juthassanak hozzá az információs technológia nyújtotta előnyökhöz.
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális szakadék láthatatlanul szakítja ketté a társadalmakat.
A polgármester véleménye szerint fokozott a felelőssége azoknak, akik világosan látnak ebben a kérdésben, és eszközeik is vannak ahhoz, hogy tegyenek valamit ennek a fajta egyenlőtlenségnek a felszámolásáért.
Budaörs abban a szerencsés helyzetben van, hogy náluk a digitális szakadék sem nem olyan mély, sem nem olyan széles, mint az országos átlag - állította Wittinghoff Tamás. Ennek igazolásaként elmondta, hogy a városban élők ötven százaléka otthonról is tud internetezni, ami duplája a hazai átlagnak.
Budaörsön az országban elsőként alkották meg a digitális esélyegyenlőségről szóló rendeletet, amelyben kötelezettséget vállaltak, az idősek és egyéb hátránnyal élők ingyenes számítógépes oktatására. Ugyanezen társadalmi csoportok havonta 40 órát ingyen internetezhetnek a közösségi hozzáférési helyeken. Lassan százakban mérik azoknak a nyugdíjasoknak a számát, akik befejezték a tanfolyamokat.
A város vezetésének eltökélt szándéka - jelentette ki a polgármester, hogy belátható időn belül Budaörs bármely pontján éljen valaki, egy kis sétával eljuthasson egy közösségi internetes hozzáférési ponthoz.