Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Amerikai kutatók Houstonban egyetlen molekulából építettek „autót”, amelynek ráadásul motorja is van.
A milliméter négy milliomod részének megfelelő nagyságú járműnek van egy meghajtó kereke is, amely fény hatására fordulatot tesz, és ezáltal képes mozgatni a nano-kocsit. Folyadékban már mozgásra is bírták a tudósok a „kicsi kocsit”. Most már csak azt kell bizonyítani, hogy a „jármű” szilárd felületen is képes mozogni.
Az egy molekulányi jármű pontosan 169 atomból áll – közölte James Tour a houstoni Rice egyetem kutatója a német ddp hírügynökséggel. Ebből öt egymásra helyezett gyűrű alkotja a karosszériát, az első és az utolsó gyűrűnél tengelynek szabadon forduló szénkötéseket, úgynevezett alkneket használtak. Minden tengelyen van egy kerék sokfelületű szerkezetből, amelyet szén és bóratomok alkotnak. A karosszéria oldalára egy olyan molekulacsoportot illesztettek, amely ultraibolya fényimpulzus hatására egy meghatározott irányba tesz fordulatot.
A James Tour vezette kutatócsoport egy esztendővel ezelőtt már bemutatta az egy molekulányi nano-autót, de motor nélkül. Már akkor is szenzációszámba ment a kísérlet, de most az körvonalazódik, hogy a nano-autó szállítóeszközként szolgálhat a parányinál is parányibb építőelemekhez. A „járművek” mérete olyan kicsi, hogy egy emberi hajszál átmérőjének megfelelő távolságon körülbelül 20 ezer parkolhatna egymás mellé.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.