Gordon Burghardt, a Knoxville-i Tennessee egyetem etológusa, aki évtizedek óta foglalkozik az állatok játékos magatartásával, az 1980-as években fedezte fel, hogy a fiatal állatok fékevesztett rohangálása és egyéb, látszólag nem motivált játékossága túláradó energiájuk következménye. Az állatok azért játszanak, mert jól tápláltak és a szülői gondoskodás védi őket. Rabságban a felnőtt állatok is játszanak, ha megvan bennük a hajlam csírája, mert megvan a táplálékuk és védettnek érzik magukat. Többet játszanak, mint a természetben, ahol létfenntartási gondjaik vannak.
 
Film készült arról, hogy a nílusi varánusz rabságban szinte labdarúgóként játszik a labdával, orrával előre viszi, első lábával hátralövi. A hüllők általában kevésbé hajlamosak a játékra, mint a melegvérű állatok, de a varánusznak, mint ragadozónak, aktív metabolizmusa miatt magasabb  az intelligenciája. Ha megfelelően táplált és a hőmérséklet is kedvező számára, játékossá válik.
 
A játéknak egyébként az etológus szerint az energia levezetésén kívül különböző funkciói vannak. Fejleszti az izmokat, megtanítja a fiatalokat arra, hogyan kell közösségben élni, a környezet jobb megismerését és kihasználását is elősegíti. Egy dolog azonban közös mindenfajta játékban: az állat, amely műveli, közben jól szórakozik.
 
Olasz etológusok legújabb felfedezése szerint egy bizonyos darázsfajta, a Polistes dominolus is játszik