szerző:
Gécs Dániel
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mozifilmszerű átvezetőkkel és a rajongók által rég várt tematikával tért vissza a háborús játékok egyik legnépszerűbb darabja, amely számos kitérő után újra az emberiség történetének legsötétebb óráit veszi alapul. Szűnni nem akaró fegyverropogás kontinenseken át – ilyen lett az új Call of Duty.

Több szempontból is nehéz manapság tartalmas videojátékot készíteni, kiváltképp a lövöldözős műfajban, hiszen a cselekmény alapjául szolgáló téma jó érzékű kiválasztása mellett elengedhetetlen egy hónapokig – de legalább hosszú hetekig – kitartó többszereplős mód megléte. Utóbbi két kategória kihívásait eddig csupán két nagy cím, a Battlefield és a Call of Duty sorozatához tartozó programok tudták viszonylagos magabiztossággal abszolválni, ám az idő múlásával mindkét óriás vesztett valamit fényéből.

Másra éheztünk

A tehetetlenség árnyékából először a DICE készítette Battlefield próbált meg kitörni, amely a modern hadviseléssel foglalkozó epizódok után tavaly, teljesen új alapokra helyezve minden korábbi elképzelést, visszatért a gyökerekhez, hogy a világháborús közeg eddig nemigen látott történéseit használja fel egy korszak totális újragondolásához – egész más megvilágításba helyezve ezzel az FPS, azaz a first person shooter fogalmát.

Battlefield 1
©

Ám mialatt a Battlefield egyéves előnyre tett szert a rivális Call of Dutyval szemben, utóbbi még tovább erőltette a futurisztikus tematikát, szinte futószalagon gyártva az újabb és egyre kevésbé szórakoztató epizódokat. A csúcsot a tavaly megjelent Infinite Warfare című munka érte el, a szó legszorosabb értelmében: a jövőbe kalauzoló részek után a 2016-ban piacra dobott új CoD az űrbéli háborúsdit gondolta jól kamatoztatható ötletnek – nagy kár, hogy a rajongók már egész más véleményen voltak az elgondolást illetően.

A változás (kényszer)szele néhány hónappal ezelőtt ütötte fel a fejét, amikor is több forrás is megerősíteni látszott azt az elképzelést, amely szerint az Activison birtokolta Call of Duty tervezői is kénytelenek voltak belátni: a múltbéli események, mint amilyen a világháborús közegben is brutálisnak nevezett normandiai partraszállás, számos kiaknázatlan lehetőséggel kecsegtetnek, szemben a már minden irányból feldolgozott (és unalomig hajtott) futurisztikus koncepciókkal.

Erre vártunk rég

A kívánalmakból végül kész termék lett, a nemrég piacra került új Call of Duty pedig nem csak címében sejtet várható újdonságokat. A téma ezúttal a második világháború, ám a nagyhatalmak közti konfrontáció helyett a készítők azok sorsát igyekeztek érzékelhetőbbé tenni, akik első kézből, saját bőrükön tapasztalták meg egy kontinenseken átívelő konfliktus borzalmait: a katonákét.

A történet nagy részében tehát őket irányítjuk – a közeg jellemzőiből adódóan nyilván nem túl meglepő mód –, de az esztelen lövöldözéssel ellentétben az emberi sorsok, személyes érzelmek és a bajtársiasság az, amely leginkább túlsúlyba kerül a világ számos pontjára kalauzoló, ismert hollywoodi színészeket sem nélkülöző kampányban.

Érdekesség, hogy a sztori nem fárasztja az embert a gyakran csak felesleges időtöltésnek tűnő "bemelegítős” részekkel: már az első betöltés alkalmával szörnyű körülmények között találjuk magunkat az amerikai haderőhöz csak azon melegében csatlakozott ifjú, Ronald "Red” Daniels személyében. De a játéktér sem épp piskóta: Normandia partjainál kell először mozognunk, a második világháború egyik legfontosabb hadműveletét teljesítve. És ez pusztán csak a történet egy kisebb szelete, ugyanis német, francia, valamint egy afroamerikai baka szemszögéből is átélhetjük a világégés fontosabb mozzanatait, nemcsak más nézőponttal, új helyszínekkel is színesítve a 6-8 órányi, néhol kissé bugyutára vágott egyszemélyes kalandot.

A csomagolást lebontva, a máz alatt persze ugyanazt az évek óta látott motort találjuk, nagyjából ugyanazokkal a technikai és – az évjárathoz igazított, minden eddiginél részletgazdagabb – grafikai megoldásokkal: megyünk, lövünk, megoldunk ezt-azt, hol tankban, hol bujkálva. Látszólag tehát csak a külsőségekben tapasztalni érezhető frissességet, amely bár cselekményügyileg nem épp Christopher Nolan-i minőségben mérhető, csalódni nemigen fogunk, a kampány ugyanis élvezhető és szerintünk kellőképpen izgalmas – hála a változatos és nem ritkán komoly odafigyelést igénylő küldetéseknek, melyekhez nem mellesleg magyar kezek adagolták a helyenként majdnem filmrészletnek tűnő átvezetőket.

©

Multiban az erő

A sztori persze csak amolyan adalék, hiszen a hasonló kategóriába illő videojátékok legfőbb vásárlásra sarkalló ereje az internetes harcokra is lehetőséget biztosító multiplayer rész. Csakhogy: a Call of Duty azon kevés videojátékok egyike, amely egy évtizedes múltja ellenére még mindig két lovat próbál megülni (egyrészt, hogy szórakoztató tudjon maradni, másrészt ne váljon önismétlővé), így aztán sokadik alkalomra meglehetősen nehéz élvezhető újdonságokkal előrukkolni. Utóbbi problémát a fejlesztő Sledgehammer Games is felismerte – és milyen jól tette.

A megoldást a már jól összerakott alap tartalmi bővítését célzó elemekben látták meg, amelyek a játékos pályán nyújtott teljesítménye alapján kapott pluszok formájában jelentkeznek. Ám nagyjából teljesen mindegy, milyen statisztikával hagyunk magunk mögött egy-egy online összecsapást, a rendszer – néhány esettől eltekintve – szinte mindenkit honorál. Ez egy öngerjesztő folyamat, amely állandó sikerélményt garantál, és egyben ösztönzi is az embert a jobb teljesítmény érdekében. A folyamatos játék iránti kedvet növelik a bizonyos feladatok elvégzése után járó és értékes jutalmakkal megtömött ládák is, amelyek révén további kiegészítőkkel láthatjuk el fejlesztésre szánt karakterünket.

Ha már karakterek: a WWII egyik szembetűnő újítása a meccsek közötti pihenőhelynek szánt bázis, ahol nem csak más, hús-vér játékosok által irányított figurákkal futhatunk össze, de vásárolhatunk, mozizhatunk, a beépített lőtérnek hála pedig finomra hangolhatjuk a már gondosan összeállított és stílusunknak megfelelő szettünket. Utóbbi terén is jókora eltérés mutatkozik az előző CoD-okhoz képest: a WWII-ben öt eltérő tulajdonsággal és pluszképességgel megáldott osztályhoz (Division) csatlakozhatunk. Bármelyiket is válasszuk, a döntés abszolúte nem permanens jellegű, és a lényeg egyébként is az elérhető/megszerezhető tulajdonságokon van. Egy példa: a mesterlövész osztályhoz tartozó karakter mind külsőben, mind felszerelésben is igazi ragadozó képét kelti, ezáltal csaknem láthatatlanná válva más játékosok előtt. Kifejezetten horrorisztikus élmény, mikor egy-egy társunk épp előttünk, látszólag a semmitől esik össze holtan, mi pedig lázasan keresgéljük, vajon melyik irányból adták le a lövést.

Nem kis csalódásra adhat okot azonban, hogy az idei Call of Dutyt sem kerülte el a Battlefront II-ben már bosszantóan nyilvánvaló lehúzást rejtő mikrotranzakciós rész, mely valódi pénzért kínál játékon belül megszerezhető javakat. Utóbbiakat – rajongói nyomásra –  száműzte ugyan a programból az új Star Wars-játékért felelős Electronic Arts, a CoD azonban továbbra sem rest pénzt kérni egy-egy hasznosabb jussért cserébe. Szerencsére nem úgy, mint az általunk is tesztelt Battlefront II, ám kétségtelenül zavaró tényezőről van szó, mely a világ több pontján eredményezett már politikai szintű vitákat.

©

Újdonságokból viszont nincs hiány, és nagyjából ugyanez érzékelhető a multi más részein is: a hangulat rég volt ennyire a toppon, sőt, megkockáztatjuk, a jelenleg piacon lévő, lövöldözős játékok közül az idei CoD jelenti az egyedüli, ár/érték arányban egyaránt biztos és hosszútávú kikapcsolódást. Ehhez nem kis pluszt tesz hozzá a fejlesztők által remek módon adaptált világháborús környezet, mely grafikailag a még gyakran kritizált konzolok esetében is több mint realisztikus. Tényleg minden a helyén van: a lebombázott épületek, a kiásott lövészárkok, a fejünk fölött átsuhanó bombázók mind-mind olyan kis elemek, amelyek megfelelő hangtechnikával párosítva bármelyik nappalit háborús helyszínné képesek változtatni.

Az ítélet

Bármennyire is élveztük, az új CoD bizony több helyen is foghíjas: a történet vázát jelentő események nagy része előre megírt, szkriptelt jelenetekből áll össze, a kampány egyes, érzelmi töltetként is funkcionáló részei pedig érdemben nem sokat tesznek hozzá az élményhez. Persze ezt leszámítva sem mondhatjuk azt, hogy rossz játék lenne az idei Call of Duty, hiszen a WWII alapvetően még mindig az egyik legjobb választás az esztendő felhozatalát tekintve. A multiplayer kifejezetten jól sikerült, és a legfontosabb, van annyira addiktív, hogy jó pár órányi izgalmat okozzon még a veteránok számára is. És ne feledjük: a Call of Duty neve viszonylag régen egybeforrt az élőholtak elleni harcokkal is, így a hagyományos, többszereplős módon túl a kooperatív missziókra szorítkozó rész sem hiányozhat a palettáról, mely ugyancsak a világháborús közeget hivatott életre hívni. Csak zombikkal.

Tesztünk a program a PlayStation 4-es verziója alapján íródott, 10-ből 8 pontra értékeltük. A széria iránt rajongóknak nyugodt szívvel ajánlott, mindenki másnak minimum kipróbálandó kategória.

A többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!