szerző:
hvg.hu

A héten a Qualcomm hawaii rendezvénye volt az egyik fókuszba került esemény, ugyanis sok újdonságra fény derült. Egy igen fontos információ azonban tévesen járta meg a netet.

Kijelző alá integrálható ultrahangos ujjlenyomat-olvasó, Snapdragon 855 lapkakészlet, s hozzá még az Elite Gaming is – sorjáztak a bejelentések a Qualcomm Snapdragon Summit 2018 eseményen. A mobilvilágban különösen izgalmas esemény egy új (csúcs)lapkakészlet megjelenése, mint ahogy az is érdekes lehet, és versenyelőnyt is jelenthet, hogy melyik gyártó teszi be legelőször a telefonjába. Nos, a Qualcomm találkozóján ez is kiderült, amikor a OnePlus vezére, Pete Lau egy prezentáció slide-ja előtt büszkén jelentette be, hogy a OnePlusé lesz az első Snapdragon 855-ös telefon. Ez pedig van annyira fontos hír, hogy a netes sajtó azonnal rá is harapott.

©

Azonban kiderült, nem erről van szó, hanem egy fordítási hibáról. Az eredeti, kínai nyelvű slide-on még úgy szerepelt, hogy a OnePlus az elsők között lesz, akik Snapdragon 855-ös lapkakészletet tesznek a telefonjukba, és azért ez nem egészen ugyanaz, mint hogy a legelső lesz. A OnePlus szóvivője elmondta az Engadgetnek, hogy a slide-ok fordítója nem anyanyelvi szintű angolt beszél, így történhetett meg a félrefordítás, és egyúttal elnézést is kért a megtévesztő kommunikációért. A zűrzavar egyébként olyannyira nagy volt, hogy a OnePlus közösségimédia-csapata a Twitterre is kiposztolta a hírhedt bejelentést, és meglehetősen sokára vették csak le onnan.

A Qualcomm cseppet sem izgatja magát e hiba miatt, a szóvivőjük azzal intézte el az egészet, hogy nem foglalkoznak azzal, melyik partnerük csinál meg legelőször valamit. Bár a OnePlus idézett hibája egyike a cég legnagyobb nyilvános tévedésének, azonban feltehetően nem fogja befolyásolni üzleti tevékenységét.

Ami pedig az első Snapdragon 855-ös telefont illeti, azt várhatóan a Samsung fogja jegyezni. Ez a cég már évek óta először használja a Qualcomm aktuális lapkakészletét, és ez valószínűleg idén sem lesz másképp. Erről azonban a dél-koreaiak nem adtak ki semmiféle hivatalos információt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Assange: Trump kegyelmet ajánlott egy vallomásért cserébe

Assange: Trump kegyelmet ajánlott egy vallomásért cserébe

Nemzeti konzultáció: a kormány arról is kérdez, hogy szabadulhassanak-e kedvezménnyel az erőszakos bűnözők

Nemzeti konzultáció: a kormány arról is kérdez, hogy szabadulhassanak-e kedvezménnyel az erőszakos bűnözők

Narancs riasztás jött a szél miatt

Narancs riasztás jött a szél miatt

Havi 35 ezerrel keresnek majd többet a BKV-sok

Havi 35 ezerrel keresnek majd többet a BKV-sok

Palkovics László egy győri panelt adott a várbeli lakásáért cserébe

Palkovics László egy győri panelt adott a várbeli lakásáért cserébe

Radar360: Éjszakába nyúló vita az EU-büdzséről, karate jön a tesiórán

Radar360: Éjszakába nyúló vita az EU-büdzséről, karate jön a tesiórán