Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egymilliárd dollárért vette meg 2013-ban a Google a Waze-t, és a navigációs alkalmazás fejlesztője a mai napig hálás a sikeréért. Az Apple-nek.
2012 szeptemberében, az iOS 6-ban debütáló Apple Mapsszel kapcsolatban Tim Cook egy nyílt levelet posztolt a cég weboldalára. Sajnálkozását fejezte ki az alkalmazás hibái és a felhasználóknak okozott frusztrációk miatt. Azt is javasolta a felhasználóknak, hogy amíg az Apple a hibákat javítja, addig használják harmadik fél navigációs alkalmazásait, és példaként megnevezte a Binget, a MapQuestet és egy akkor még ismeretlen izraeli startup, a Waze alkalmazását.
Ekkor kezdődött a Waze üstökösszerű karrierje, amely során az egyik vezető iOS-es navigációs alkalmazássá vált, és amely abban csúcsosodott ki, hogy a Google 2013-ban egymilliárd dollárt adott érte. Tim Cook levelének megjelenését azóta is minden évben megünneplik a Waze-nél, Tim Cook napja néven – árulta el a közelmúltban Noam Bardin, a Waze vezérigazgatója egy, a Business Insidernek adott interjúban.
A Waze ugyan az iOS-es platformon kezdte a karrierjét, azonban a Google-akvizíciót követően ráfeküdtek az androidos változatra is. Az alkalmazás sok évvel ezután, csak idén jelent meg az Apple CarPlayén, miután a cupertinóiak megengedték, hogy harmadik fél térképalkalmazásai is fussanak a rendszerükön. A Waze CarPlay-verziója egyelőre még korai szakaszában van, és fel kell még nőnie ahhoz, hogy az autókban is alternatívája lehessen az Apple Mapsnek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.