Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Honor egy nagy divatcéggel is leszerződött még januárban, így a Honor 20-ból és a Honor 20 Próból lesz egy speciális változat is.
Azt előzetesen már bejelentette a Honor, hogy a cég új zászlóshajójának szánt okostelefonját, a Honor 20 Prót május 21-én mutatja majd be Londonban, és az is kiderült a korábbi szivárogtatások alapján, hogy többféle változat is készül belőle. A premier előtt szűk egy hónappal most egy újabb érdekességre derült fény: lesz egy különleges változata is a 20-as családnak.
A cég vezetője, George Zhao még januárban jelentette be, hogy a gyártó a Moschino nevű divatmárkával kötött partneri megállapodást. Ennek fényében nem nehéz kitalálni: olyan okostelefonokat is piacra dob majd a Honor, amit a divatcég inspirál.
Ezek alapján a hamarosan érkező Honor 20-ból és Honor 20 Próból lesz olyan változat is, amiket nemcsak a hátlapja alapján lehet majd a Moschinóhoz társítani, de egy különleges "táskát" is kapnak majd – írja a GSMArena.
Hogy mi minden derült ki eddig az érkező készülékekről, arról itt írtunk korábban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.