szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Honor a jövő heti bemutató előtt közzétett három fotót, amit elvileg a cég érkező új csúcsmobiljával, a Honor 20 Próval készítettek.

Nem kell már sokat várnia annak, aki a Honor idei csúcsmobiljára kíváncsi. A kínai cég a tervek szerint május 21-én Londonban rántja majd le a leplet a Honor 20 Próról, ami mellé az eddigi információk alapján másik két telefon is érkezik. A cég ígérete szerint a készülékek a fotózás (és videózás) terén kifejezetten erősek lesznek, amire már a bemutatót beharangozó plakáttal is igyekeztek ráerősíteni.

A cég most, néhány nappal a bemutató előtt újabb betekintést engedett abba, milyen minőségű képeket készíthet a Honor 20 Pro. A készülék hátlapján a fő kamerát egy 48 megapixeles, f/1.4 rekeszértékkel bíró szenzor jelenti, amit az újonnan kifejlesztett AIS Super technológiával is elláttak – ez az éjszakai fotózásnál igyekszik kihozni a maximumot a mobilból.

©
©

A fejlesztők lőttek egy képet az ultraszéles látószögű objektívvel is, ami a jelek szerint alacsonyabb fényviszonyok között is igen jól kinéző képet tud készíteni.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Letartóztatták Stan Lee egykori menedzserét, mert sorozatosan meglopta az idős képregényírót

Letartóztatták Stan Lee egykori menedzserét, mert sorozatosan meglopta az idős képregényírót

Hétvégén is nyitva lesznek az okmányirodák

Hétvégén is nyitva lesznek az okmányirodák

Durva bukta a debreceni reptér üzemeltetése, az önkormányzatnak a zsebébe kell nyúlnia

Durva bukta a debreceni reptér üzemeltetése, az önkormányzatnak a zsebébe kell nyúlnia

Temetőben történt halálos gázolás

Temetőben történt halálos gázolás

Jóval többen szavaznak, mint öt éve

Jóval többen szavaznak, mint öt éve

Felthetetően öngyilkos lett a férfi, akit elgázolt a vonat Sárvárnál

Felthetetően öngyilkos lett a férfi, akit elgázolt a vonat Sárvárnál