Zseniális, ahogy meghackelték Trump beszédét, de a legdurvább, hogy neki fel se tűnt

Egy konzervatívok számára rendezett esemény valósággal könnyeket csalt az internetezők szemébe, részben Donald Trump miatt. Na, nem azért, mert annyira szomorú dolgok hangzottak el. Ellenkezőleg.

  • hvg.hu hvg.hu
Zseniális, ahogy meghackelték Trump beszédét, de a legdurvább, hogy neki fel se tűnt

Sokan eddig sem tartották éles eszű elnöknek Donald Trumpot, hiszen több alkalommal követett el olyan bakikat, melyek láttán/hallattán az ember csak fogta a fejét. Egyik jellegzetes performansza az volt, amikor az Apple-vezér Tim Cookot mindenki előtt Tim Apple-nek nevezte. Egy új eset azonban minden korábbin túltesz – és főleg azért is, mert ezúttal

nem Trump volt a hunyó, ő csupán elszenvedte a dolgot.

A történet helyszíne egy republikánusoknak tartott rendezvény volt, amit a Turning Point USA szervezett. Itt tartott beszédet az Egyesült Államok első embere is, egy igen szépen feldíszett színpadon. Csakhogy a háttérben valami más is feltűnt: az elnöki embléma jellegzetes figurája megváltozott.

A dolgot kiszúró Washington Post videójában aprólékosan sorba veszik, miről van szó: a sasnak egyrészt nem egy, hanem két feje van, egyik kezében pedig golfütők sorakoznak. (Trump nem csak imádja golfot, több klubja is van.)

A legérdekesebb azonban mégsem ez, hanem a szöveg, amely ugyancsak más szavakat tartalmazott: a latin és eredeti “E Pluribus Unum” helyett spanyolul írtak rá, méghozzá a “45 es un titere" mondatot, ami angolul "45 is a Puppet", magyarul pedig a "45-ös egy báb"-ként értelmezhető. És igen: Donald Trump az Egyesült Államok 45. elnöke, vagyis az üzenet biztosan neki szólt,

és alighanem Oroszország miatt.

Hogy utóbbi, mármint az üzenet és vele a megphotoshoppolt embléma kinek is a munkája, nem tudni, de Trumpnak fel se tűnt, hogy úgy tart beszédet hallgatóságának, hogy a háttérben valaki épp kifigurázza őt. A szervezőknek egy idő után leesett a dolog, s a logót visszaállították az eredeti verzióra.

A gegnek itt azonban még nincs vége, a módosított embléma azóta ugyanis a Free PNG Library ingyenes képgyűjtő oldalon is felbukkant.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.