szerző:
hvg.hu

Meg a WhatsApp és az Instagram is. A cég így akarja a tudtunkra adni, kinek a szolgáltatását használjuk.

A Mark Zuckerberg birodalmához tartozó alkalmazások neveinek megváltoztatása után a Facebook ezzel foglalkozó csapata új logókat is készít saját termékeihez – derül ki a The Verge cikkéből.

A lap egy képernyőképet is mellékel írásában, melyen jól látható a következő hetekben életbelépő változás: az Instagram és a WhatsApp felületén is a "from Facebook" (a Facebooktól) szöveg lesz olvasható, méghozzá az appra jellemző stílusban. Az Instagramé ennek megfelelően szivárványos, a WhatsAppé zöldes színű lesz.

Az apró, de annál jelentősebb módosítást időközben Mark Zuckerberg is megerősítette. A Facebook-vezér egy videót is posztolt, melyben szemmel láthatóbb az eredmény, így pedig az is, mire kell készülniük a felhasználóknak:

A Facebook most nyáron kezdte el a birodalmához tartozó appok átnevezését, amelyre Mark Zuckerberg mostani bejegyzése szerint a közösség tisztánlátása érdekében kerül sor. Fontosnak tartják ugyanis, hogy az egyes technológiákat könnyebb legyen megkülönböztetni a másiktól. Na, nem mintha ezt eddig nehezünkre esett volna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Néha a világ legdrágább autóját is meg kell hajtani – videó

Néha a világ legdrágább autóját is meg kell hajtani – videó

Egymásba rohant egy kisbusz és egy személyautó, nyolcan megsérültek

Egymásba rohant egy kisbusz és egy személyautó, nyolcan megsérültek

A Tesco is visszavesz a műanyag zacskózásból

A Tesco is visszavesz a műanyag zacskózásból

A bankok új javaslatot tettek a „családvédelmi” hitelekkel kapcsolatban

A bankok új javaslatot tettek a „családvédelmi” hitelekkel kapcsolatban

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

Elkeseredett nyílt levelet írt egy tanár a mindennapjairól

Elkeseredett nyílt levelet írt egy tanár a mindennapjairól