5,3 GHz lett, maradhat? Megjöttek az Intel asztali gépekbe szánt 10 magos processzorai

Hosszas várakozás után az Intel bemutatta az asztali gépekbe szánt új csúcsprocesszorait. A 10. generációs lapkákkal minden eddiginél nagyobb erő költözik a PC-kbe.

  • hvg.hu hvg.hu
5,3 GHz lett, maradhat? Megjöttek az Intel asztali gépekbe szánt 10 magos processzorai

Az Intel tavaly nyáron már betekintést engedett processzorainak a 10. generációjába, ám az akkor bemutatott egységekbe laptopokba, és nem az asztali gépekbe szánta a vállalat. Utóbbiakról a szokásos pletykákon kívül nem sokat lehetett hallani, egészen mostanáig. A cég április utolsó napján végre fellebbentette a fátylat az S-sorozat újdonságairól, melyek brutális erőt csempésznek az asztali PC-kbe.

A tápláléklánc csúcsát a Core i9-10900K jelenti, amelynek 10 processzormagja már alapjáraton is 4,9 GHz-en ketyeg, de az Intel technológiájának köszönhetően 5,3 GHz-et is ki lehet préselni belőle. Ezt a csúcssebességet az Intel Thermal Velocity Boost technológiájának köszönhetjük, amely felismeri, ha 70 a processzor hőmérséklete Celsius-fok alá esik, és ilyenkor még rátesz egy lapáttal a teljesítményére. Az ilyen i9-esssel szerelt gép úgy vágja majd a 4K-s videókat, mint forró kés a vajat.

Ezért cserébe 488 dollárt, vagyis átszámítva mintegy 158 ezer forintot kér el a cég. Mindez persze csak ajánlott fogyasztói ár, ráadásul az is nettóban, így adóval és minden egyébbel együtt inkább számíthatunk egy 200 ezer forintos árcédulára.

Intel

Ha valaki nem akar ennyit költeni egy processzorra, annak is bőven van miből választania. Az Intel i7-10700 ebből a szempontból jó választásnak tűnik, már csak azért is, mert a 3,8 GHz-es sebessége egészen 5,1 GHz-ig húzható fel, ami majdnem akkora sebességet jelent, mint amivel az i9-es repeszt, mindezt azonban 374 dolláros (kb. 122 ezer forintos) áron teszi.

Intel

A lapkák egyébként a 14nm-es gyártási technológiával készültek, ami abból a szempontból furcsa, hogy az AMD csúcsprocesszorai már fele ekkora helyet foglalnak el. Az Intel azonban nem a méretre, hanem az órajelre összpontosít, amivel valószínűleg a felhasználók is kiegyeznek.

Az Intel szerint egyébként a mostani fejlesztésük 10 százalékkal gyorsabb a PUBG futtatásakor, mint az előző generációs 9900K volt, és +63 százalékot hoz a három évvel ezelőtt i7-7700K-on.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.