Egyedülálló telefont adhat ki az LG, csúsztatható kijelzője lesz

Nagy a valószínűsége, hogy az innovációban mindig is jeleskedő – csak azt mobilpiaci sikerre átfordítani nemigen tudó – LG dobhatja piacra az első csúsztatható kijelzős telefont. Van, aki már néhány specifikációját is tudni véli.

  • hvg.hu hvg.hu
Egyedülálló telefont adhat ki az LG, csúsztatható kijelzője lesz

Míg az idei év legnagyobb okostelefonos innovációját az összehajtható kijelzők jelentették, 2021 a kihúzható (vagy ha úgy tetszik, feltekerhető, csúsztatható) kijelzős telefonok éve lehet. Jó pár gyártó ügyködik már ilyenen, és könnyen lehet, hogy az LG Rollable nevű telefonja lesz az első befutó. Erről a telefonról már mi is bemutattunk koncepcióképeket.

LetsGoDigital

Időközben egyre biztosabbnak tűnik, hogy ez a telefon még 2021 első felében napvilágot is lát (márciusi és júniusi dátumról egyaránt hallani), és most egy újabb adalék érkezett ehhez az értesüléshez. Egy dél-koreai forrás korábban azt állította, hogy a 6,8”-es kijelző 7,4”-esre nyújtható, ez utóbbit a Tron nevű kiszivárogtató meg is erősítette.

Emellett szerinte különféle módok (telefon, videó, munka/produktivitás) lesznek, telefon módban 1080 x 2428 pixeles felbontásra és 20:9 képarányra, videó módban 1366 x 2428-as felbontásra, 16:9-es képarányra, míg a munka módban 1600 x 2428-as felbontásra és 3:2 képarányra számíthatunk. A telefont feltehetően a Snapdragon 888 platform hajtja majd. 16 GB-nyi lehet a RAM és 4200 mAh-s az akkumulátor. Az ára 2400 dollár (azaz átszámolva valamivel több, mint 700 ezer forint) lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.