Hétfőn startolt el a világ egyik legnagyobb technológiai show-ja, a CES, amit idén a koronavírus-járvány miatt online formában tartanak meg. Az eseményhez kapcsolódva már jó néhány cég bemutatta az újdonságait, kedden pedig az Intel is leleplezte a saját fejlesztéseit.
Az egyik legizgalmasabb újdonság egyértelműen az Alder Lake nevű processzor, amit az Intel az Apple M1 processzora konkurenciájának szán. Mindez azért is pikáns, mert az Apple épp az ARM-alapú M1 processzorral kezdte el lecserélni az Intel chipjeit a saját számítógépeiből.
A vállalat szerint hibrid architektúrát használnak, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a nagy teljesítményű magok mellett nagy hatékonysággal rendelkezőket is használnak. A cég azt szeretné, ha az Alder Lake jelentené az alapot a jövőbeni számítógépek és mobilok számára, vagyis nemcsak a mobilos platformra lőnek.
A chip valószínűleg az év második felében kerül majd piacra, és a 10nm-es gyártási technológiával készítik el. Az Alder Lake a 12. generációs Intel processzorok egyik tagja lesz.
De maradva a 11. generációnál: az Intel bemutatta a Tiger Lake 35W-os és 45W-os, laptopok számára készített változatát. Ezek a 15 és a 35W-os egységek felturbózott változatai, amelyek képesek az 5 GHz-es órajel elérésére is. Az egységek akár 8 magot is tartalmazhatnak, valamint támogatják a Thunderbolt 4 és a Wi-Fi 6/6E szabványok használatát is.
Az Intel villantott egy processzort az asztali PC-k számára is. Ez lett a Rocket Lake Core i9-11900K, amit a tervek szerint 2021 első negyedévében mutatnak majd be, és ami a 14nm-es gyártási technológiával készül. Ez elsőre nem hangzik túl jól – minél nagyobb a méret, annál kevesebb tranzisztor fér el rajta –, ám a vállalat szerint az egy órajel alatt elvégzett műveletek számát (IPC) sikerült 19 százalékkal megnövelni, ami jobb, mint amit az AMD konkurens processzora kínál. A tervek szerint az első negyedévben érkezik majd a chip.
A vállalat emellett beharangozta a márciusig érkező új Jasper Lake sorozatot is, amelyet az oktatási felhasználásra szánt belépő szintű eszközökbe szánnak. Az új architektúrára épülő Pentium Silver és Celeron processzorok az alkalmazások futtatásakor 35, a grafikus feladatok elvégzésekor pedig 78 százalékos teljesítménynövekedést ígérnek.
Az üzleti felhasználókra is gondolt az Intel. Ők a vPro és az Evo vPro sorozathoz tartozó processzorokat ajánlják majd, amelyek kiemelt biztonsági és üzleti megoldásokat kínálnak.
Ezeket szintén 2021 első negyedévében mutatják majd be.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.