szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amerikai tudósok három éven át mintegy 45 pulzárt figyeltek meg, amelyek bizonyítékot szolgáltathattak a gravitációs háttérhullámok létezésére.

Az elmúlt évtized egyik legnagyobb tudományos eredménye volt, hogy sikerült észlelni a gravitációs hullámokat. Ezek létezését 100 évvel korábban már Albert Einstein is megjóslta, de csak 2016 elején jelenthették be a tudósok, hogy sikerült közvetlenül észlelni a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozását.

A gravitációs hullámokat a nagy kozmikus események keltik: ilyen lehet két fekete lyuk összeolvadása vagy épp a szupernóvák. A kutatók szerint viszont nemcsak a "friss" események kelthetnek ilyen hullámokat, hanem az összes olyan jelen van az univerzumban, ami az ősrobbanás óta keletkezett. Ezt hívják a szakemberek gravitácós háttérhullámoknak, és könnyen lehet, hogy most ezt sikerült megtalálniuk.

©

A New Atlas beszámolója szerint az amerikai NANOGrav kutatócsoport egy erős jelet fedezett fel, amiről azt feltételezik, az lehet a bizonyíték a gravitációs háttérhullám létezésére. A szakemberek úgy gondolják, hogy egy szupermasszív fekete lyuk kelthette.

A szakemberek ahelyett, hogy megpróbálták volna magát a hullámot kimutatni, azok pulzárokra – gyorsan forgó neutroncsillagok, amelyek erős mágneses térrel rendelkeznek – gyakorolt hatását vizsgálták.

Ritka felfedezés: 142 naptömegű fekete lyukat találtak, gravitációs hullámokat észleltek

Az olaszországi Advanced Virgo detektort működtető Európai Gravitációs Obszervatóriumban (EGO), valamint a két amerikai Advanced LIGO obszervatórium kutatói bejelentették, hogy egy körülbelül 142 naptömegű fekete lyukat észleltek, ami két, 66 és 85 naptömegű fekete lyuk összeütközésével jött létre.

A kutatásuk során 45 olyan pulzárt találtak, ami megfelelt a vizsgálat kritériumainak. Ezek mindegyikét legalább három éven át figyelték, és észrevettek egy olyan jelenséget, amelyik mindegyiknél azonos volt. Ezek szerint az általuk kibocsátott rádióhullámok időzítése egyszerre változott meg, amit a gravitációs hullámnak, azon belül is annak téridőt meghajlító tulajdonságának tudnak be. Az eredményeikről a Astrophysical Journal Letters című tudományos szaklapban számoltak be.

©

A szakemberek a publikáció ellenére egyelőre nem tekintik befejezettnek a kutatást. A jövőben szeretnék ellenőrizni a méréseik helyességét, ami viszont akár évekbe is telhet. Ha viszont valóban a gravitációs háttérhullámokkal van dolgunk, az segíthet megtalálni a hullámok forrásait, valamint megérteni, hogy ezek az erők miként formálták az univerzumot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ötezer adag Moderna-vakcinával lepte meg Izrael Csehországot

Ötezer adag Moderna-vakcinával lepte meg Izrael Csehországot

Hajléktalanokat verő rendőröket vettek őrizetbe

Hajléktalanokat verő rendőröket vettek őrizetbe

Évek után újra az Apple a piacvezető mobilgyártó

Évek után újra az Apple a piacvezető mobilgyártó