Nemrég kiszivárgott már néhány kép arról, milyen lesz a Windows 10 azután, hogy a Microsoft alaposabb ráncfelvarrást hajt majd végre az operációs rendszeren. A módosítások a Sun Valley kódnévvel illetett frissítéssel érkeznek majd meg a számítógépekre, amit a tervek szerint 2021 második felében ad majd ki a vállalat.
Az egyik leglátványosabb változás az lesz – írja a Windows Latest –, hogy a sötét mód színe még sötétebb lesz. Ezzel egy sokkal egységesebb képes kaphat az operációs rendszer.
Bár a Windows 10-ben egy ideje már ott van a sötét mód, ez eddig fájóan nem volt teljes. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg az operációs rendszer bizonyos részei elsötétültek, az olyan elemek, mint például a felugró menük továbbra is világosak maradtak. A projektet ismerő forrás szerint azonban a Microsoft végül úgy döntött, megfontolja, hogy ezeken a területek is sötét módot használjon.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.