szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A cégen belül már tesztelik a lehetőséget, amellyel a számítógépről is készíthető egy bejegyzés az oldalra. Ilyen funkcióval még nem rendelkezik az Instagram.

Régi hiányosságot pótolhat az Instagram a szolgáltatás számítógépes, vagyis asztali böngészős változatában: a PC-ről is lehet majd posztokat készíteni, vagyis képeket/videókat feltölteni az oldalra. Minderről egy szivárogtató osztott meg hitelesnek tűnő képernyőképeket, hangsúlyozva, hogy a fejlesztésen már javában dolgozik a képmegosztó:

Az Instagram a Facebook-birodalom egyik olyan szolgáltatása, amely a kezdetektől – már jóval a facebookos felvásárlás előtt – mobilra fókuszált. A programozók persze a webes kiadást is bővítették, de ennél nem születtek olyan hangsúlyos fejlesztések, mint a telefonokra/táblagépekre kitalált verziónál.

A változtatások közé tartozott például, hogy idővel a böngészőben is lehetőség nyílt az üzenetírásra, illetve egy jobb hírfolyam is a paletta része lett. A számítógépről való posztolás azonban – a hivatalos úton legalábbis – továbbra sem megoldott, amit nagy hiányosságnak tartanak a felhasználók.

De, amint a most megjelent képernyőképek alapján látható, idővel ez is elérhető lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!