Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az ALI Technologies átszámítva mintegy 210 millió forintot kér az XTurismo nevű szerkezetért, amivel 40 percig lehet egy feltöltéssel repkedni.
A városi közlekedés jövöjét nemcsak az elektromos autók jelentik, hanem azok a repülő járművek is, amelyekkel könnyen kikerülhetők a dugók és torlódások. Az elmúlt években jó néhány cég igyekezett ilyen eszközöket kifejleszteni, ezek közül van is néhány igen ígéretes. Ilyen például a japán ALI Technologies járműve, az XTurismo Limited Edition.
A repülő eszköz pontosan úgy néz ki, mintha egy jet skit vagy egy quadot kereszteztek volna egy drónnal. A szerkezetnek négy kisebb és két nagyobb hajtóműve van, előbbiek elektromos árammal, utóbbiak pedig hagyományos üzemanyaggal működnek. A cég nemrég a Fuji Speedway versenypályán reptette meg az egységet, ami látszólag könnyedén képes fel- és leszállni.
A pontos specifikációról nem sokat árult el a cég, de ránézésre karbonszálas anyagból készítették a vázat, hogy minél könnyebb legyen – és így minél kevesebb üzemanyagot fogyasszon. Az egész XTurismo nagyjából 300 kilogrammot nyom, egy feltöltéssel/tankolással pedig 30-40 percet képes repülni.
Bár a sebességéről a cég nem írt a honlapján, a CNN úgy tudja, a végsebessége elérheti a 100 km/h-t. Az egység 100 kilogrammnyi terhet is képes elvinni, az viszont nem világos, hogy ez a motoros súlyával együtt értendő, vagy külön.
A cég limitált kiadású eszközéből 200 darabot fog gyártani, amit egyenkén 680 ezer dollárért, vagyis 210 millió forintért árusít. Az előrendeléseket már várja a japán vállalat, azt viszont nem tudni, mikorra kapják majd meg a terméket a vásárlók.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.