szerző:
Tetszett a cikk?

A kínai gyártó nemcsak új okostelefonokat, hanem egy közel félmillió forintos rollert, egy nagy fényerejű okosórát és egy csúcskategóriás fülhallgatót is bemutatott a barcelonai MWC 2023 technológiai szakkiállításon.

Nemrégiben részletes tesztben számoltunk be a Xiaomi által Barcelonában leleplezett új csúcsmobilról, a Leica kameraszettes Xiaomi 13 Próról, melynek farvizén nemcsak az elérhetőbb árú és kezelhetőbb méretű Xiaomi 13 mutatkozott be, hanem három további érdekes újdonság is.

Az Electric Scooter 4 Ultra a Xiaomi eddigi legnagyobb tudású elektromos rollere, melynek érdekessége, hogy mindkét kereke rugózós felfüggesztést kapott, ami minden korábbinál kényelmesebb használattal kecsegtet. A 10 colos DuraGel gumik defekttűrő kivitelűek.

László Ferenc
László Ferenc

Az IP55-ös por- és vízálló, 120 kilogramm teherbírású villanyroller motorja 940 W-os csúcsteljesítményű. A végsebesség a törvényi előírások miatt 25 km/h-ra van korlátozva, de az erős motornak köszönhetően S+ módban az eddiginél jobban gyorsul az új roller, és akár 25 százalékos emelkedőt is le lehet vele küzdeni.

A 480 ezer forintos Xiaomi Electric Scooter 4 Ultra egy feltöltéssel maximum 70 kilométert képes megtenni, a forgalmazás májusban kezdődik meg.

László Ferenc
László Ferenc

Új elektromos roller kiegészítőket is bemutattak, így például számkódos zárat, kesztyűt és sisakot – ezek ára egyelőre ismeretlen.

László Ferenc
László Ferenc

A prémium kategóriás okosórák piacára érkezett Xiaomi Watch S1 Pro egy 1,47 colos átmérőjű és 480x480 pixeles felbontású AMOLED érintőkijelzőt vonultat fel. A 600 nites maximális fényerejű köralakú panel körül a gyártó eddigi legvékonyabb okosóra kávája található.

A külső behatások ellen rendkívül ellenálló zafírkristályüveg véd, a készülékház rozsdamentes acélból készül.

László Ferenc

A MIUI Watch OS legfrissebb verzióját futtató okosóra száznál több óralappal bír, és a támogatott sport-, illetve fitnesztevékenységek száma is meghaladja a százat.

A Bluetooth kihangosítóként is használható, beépített GPS-vevős és hőmérős Xiaomi Watch S1 Pro vezeték nélkül tölthető akkumulátora 14 napos üzemidőt biztosít. A márciustól kapható okosóra árcéduláján 150 ezer forintos összeg szerepel.

László Ferenc

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel a Xiaomi új vezeték nélküli fülhallgatója, a Buds 4 Pro.

Az IP54-es vízállóságú újdonságot a gyártó eddigi leghatékonyabb triplamikrofonos aktív zajszűrésével vértezték fel, melynek révén akár még 30 km/h-s sebességű szélben is zajmentes telefonbeszélgetések folytathatók le.

László Ferenc
László Ferenc

A hat zajszűrő-, illetve három külsőhang-átengedő üzemmód mellett szólnunk kell többek közt a mély basszusokat biztosító 11 milliméteres hangszóróról, a Hi-Res Audio támogatásról, illetve a 9–38 órás üzemidőről.

A Xiaomi egyszerre két eszközzel használható, új Bluetooth headsete márciusban 100 ezer forintos áron érkezik meg a boltokba.

László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!