„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Négy, a Bar Kochba-felkelés idejéből származó római kardot és egy gerelyt találtak Izraelben régészek – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
Az archeológusok szerint a fegyvereket zsidó felkelők zsákmányolhatták római katonáktól, majd rejtették el azokat a Júdeai sivatagban mintegy 1900 évvel ezelőtt. Az Ein Gedi Természetvédelmi Terület egyik barlangjának titkos kamrájában bukkantak a kiváló állapotban fennmaradt hosszú, egyenes kardokra és a gerelyfejre.
A The Jerusalem Post című újság hírportálja az IAA egyik munkatársára hivatkozva bejelentette: lehetséges, hogy a jövőben sikerül egy egykor élt ember DNS-ét is azonosítani a kardokon, s ez további érdekes részletekkel szolgálhat majd. Három kard pengéje 60-65 cm hosszú, a negyediké csak 45 centiméteres.
Az Ariel Egyetem két tudósa, Aszaf Gayer és Boaz Langford geológus azért kutatta a fegyvereket rejtő barlangot, hogy multispektrális felvételeket készítsenek az egyik cseppkövön korábban megtalált, tintával írt héber feliratokról. Eközben bukkantak rá véletlenül a rejtekhelyre, ahol fa- és bőrdarabokat, és szíjakat is találtak, melyek egykor a kardok hüvelyét alkothatták.
Eitan Klein, az IAA egyik igazgatója szerint a lázadók azért helyezték el ezen a titkos helyen a fegyvereket, mert nem akarták, hogy a római hatóságok tudomást szerezzenek birtoklásukról.
A kutatók megpróbálják azonosítani az egykori tulajdonosokat, hogy hol és kik készítették a fegyvereket, és meghatározni az elrejtésükhöz vezető történelmi eseményt. Jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az i.sz. 132-135 közötti Bar Kochba-lázadáshoz köthetően kerültek a barlangba.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.