Manapság az egyik legsúlyosabb környezetvédelmi probléma a mikroműanyagok (5 mm-nél kisebb, sőt esetenként akár láthatatlan apró, szilárd műanyag-részecskék) elterjedt jelenléte. Ezek a részecskék bekerülnek a talajba, a vizekbe és a levegőbe is. Érthető ezután, hogy ma már megtalálhatók az állatok szervezetében, sőt az emberében is.

Egyes becslések szerint az átlagember szervezetébe hetente egy bankkártyányi műanyag kerül ilyen apró részecskék formájában, így azután nem meglepő, hogy találtak már mikroműanyagot a szívben, az agyban, a herékben, sőt még az emberi spermában is. És mielőtt bárki legyintene erre: kiderült, hogy négy és félszeres a betegségek és a halál kockázata annál, akinek mikroműanyag van a szervezetében.

Az apró szintetikus szemcsék az állatokat sem kíméli, és különösen az óceánok lakói fogyasztanak ilyen nem kívánt eledelt. Ennek hátterében az áll, hogy a műanyagok bőséges ártalmatlanítása miatt a tengeri ökoszisztémák fogadják e hulladéknak a nagy részét. A műanyag polimerek közül a polisztirol az egyik leggyakrabban használt és így kiselejtezett műanyag. Mivel a sűrűsége nagyobb, mint a vízé, felhalmozódik a tengeri üledékekben, potenciálisan érintve az ott élő közösségeket.

Azonban létezik egy egészen furcsa állat, egy parányi organizmus, amelyik valamiért elkerüli a mikroműanyagot, sohasem kerül a testébe. A hengeres, zömök testű tardigrádákról (medveállatkákról) van szó, amelyek mérete 0,2 mm-től 1,5 mm-ig terjed, de a többségül fél milliméternél rövidebb. Elképesztően ellenálló lényekről van szó, akik túlélnek a Föld legzordabb körülményei között. Amikor már ugyanis úgy találják, hogy tarthatatlan a helyzet, akkor felfüggesztik a mindennapos létüket, és úgynevezett „tun” állapotba kerülve várják meg a túlélést. Képesek visszatérni az életbe fagyás, főzés, sőt kemény sugárterhelés után is. Annyira rendkívüliek, hogy még a Nemzetközi Űrállomásra is felvitték őket kutatás céljából.

Brazil kutatók, a tengerekbe került mikroműanyagok hatását vizsgálva, több mint 5000 parányi, egyedi organizmust vetettek össze, közöttük fonálférgeket, atkákat, rákféléket, laposférgeket, sörteférgeket és az említett medveállatkákat is. Ezeket a lényeket olyan tartályokba tették, amelyek a lehető legjobban utánozták természetes környezetüket, illetve még 100 gramm, különböző méretű műanyag részecskéket tartalmazó üledéket is elhelyeztek a tartályban.

A PeerJ Life and Environment folyóiratban részletezett vizsgálatból kiderült, hogy az összes apró lény lenyelte a mikroműanyagokat, kivéve a tardigrádokat, amelyek elkerülték a parányi részecskéket. A kutatók egyébként a szájszerkezetük felépítésével magyarázzák ezt. Mivel viszont sokféle tardigrád létezik, sok különböző alakú testrésszel, így nem biztos, hogy mindegyikük elkerüli a mikroműanyagok fogyasztását. Viszont még a kísérletbe bevont medveállatkák sem maradtak teljesen érintetetlenül a mikroműanyagok által: bár a szervezetükbe nem kerültek ilyen anyagok, azonban a lábaikon (pontosabban mozgásszervi függelékeiken) jócskán találtak kis műanyag-részecskéket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.