szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tudjuk, hogy a természetben kárt tesznek, és hogy ránk nézve is károsak, ám most a Duke Egyetem vizsgálatából kiderült, hogy akár az agyunkba is eljutnak a mikroműanyagok.

A műanyagok – kiváltkép a mikroműanyagok – káros hatásai széles körben ismertek. Utóbbiakról nemrégiben már az is kiderült, hogy a szívünkben is ott lehetnek, ahogyan a felhőkben is.

Most a Duke Egyetem kutatói tettek egy újabb, ijesztőnek tűnő felfedezést, miszerint a polisztirolból lebomló mikroműanyagok elváltozásokat okozhatnak az alfa-szinuklein nevű, agyban előforduló fehérjékben. Ez utóbbi, elváltozott fehérjék felhalmozódása a Parskinson-kórban szenvedők agyában is megfigyelhető.

A Science Advances folyóiratban publikált tanulmány szerzői kiemelik: megannyi adat sugallja azt, hogy a környezeti tényezők is kulcsszerepet játszhatnak a Parkinson-kór kialakulásában, ugyanakkor ezeket többnyire eddig nem azonosították.

Átszokott már a műanyagról a papírpohárra? Csak mert most kiderült, hogy az is káros

A papírpoharak belsejében lévő bioműanyag nem minden esetben bomlik le, ami mikroműanyaggal szennyezheti a környezetet, és ivás közben bekerülhet a szervezetbe is.

A Duke kutatói három különböző módszerrel eredtek a mikroműanyagok okozta probléma nyomába. Vizsgálták azok hatását oldatokban, laboratóriumi körülmények közt tenyésztett sejtekben, valamint genetikailag módosított egereken is – utóbbiak ezáltal hajlamosabbá váltak arra, hogy egy Parkinsonhoz hasonló állapot alakuljon ki bennük.

Az eredmény: mindhárom esetben szokatlanul nagy alfa-szinuklein-csomók alakultak ki a műanyagok hatására. A már említett polisztirol-nanorészecskék esetében hatványozottan igaz volt.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek még csak korai megállapítások – jegyzi meg a Science Alert. Mindezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert embereken még nem végeztek vizsgálatokat, és a kapcsolat sem egyértelmű az alfa-szinuklein felhalmozódása és a demencia között. A kutatók a jövőben ezt a kapcsolatot szeretnék jobban megérteni.

Hova jut és mit okozhat a testünkben a hitelkártyányi mikroműanyag, amit hetente belélegzünk?

Hetente egy hitelkártyányi mikroműanyag kerül a légzőrendszerünkbe - szembesítenek ausztrál kutatók egy ijesztő ténnyel. A Sydney-i Műszaki Egyetem szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogy légútjaink mely részeibe jutnak el az ilyen anyagok, illetve hogy miként mozognak a felső légutakban különböző légzési körülmények között.

(A cikkünk nyitóképén lévő zöld pöttyök a nanorészecskéket, a pirosak a fehérjecsomókat, míg a kékek a lizoszómákat jelölik.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!